Aleppóról

„Magyarországon a szíriai konfliktus megítélése egyre inkább belpolitikai színeket ölt. A jobboldal Putyint és Aszadot dicsőíti, táncol a hanyatló Nyugat által támogatott »terroristák« sírján. A másik oldal pedig népirtással vádolja a szír kormányerőket és külföldi szövetségeseiket, morálisan gyakorlatilag felmentve a felkelőket és külföldi támogatóikat. Az igazság a maga összetettségében keveseket érdekel.”

*

„Aleppó igazi mikrokozmosza a szíriai konfliktusnak. 2011-ben, a felkelés kezdetén az Aszad-rezsim és a helyi elit szövetségének köszönhetően Aleppó nyugodt maradt. A felszín alatt azonban nagy erők munkáltak. A népességnövekedés és az évekkel korábbi, félresikerült gazdasági liberalizációs kísérlet miatt széles tömegek szakadtak le. A régi elit befolyása így már csak a lakosság mintegy felére terjedt ki. Az állam által magukra hagyott társadalmi rétegek fiai folyamatosan szivárogtak át a kezdetekben még valóban szekuláris Szabad Hadsereg soraiba. »Vagy a terroristák, vagy mi« – fenyegette meg Aszad a Nyugatot, és mindent meg is tett azért, hogy a jóslat beteljesedjen. 2011 végén és 2012 elején az állami börtönökből ezerszámra engedték szabadon az egykor Irakban harcoló dzsihádistákat, akik egyre nagyobb számban jelentek meg a felkelők között. A Nyugat tétlenségével a Szabad Hadsereg sorvadni kezdett, míg az Öböl-államok által támogatott iszlamisták egyre erősödtek.

Aleppóban 2012 júliusában robbantak ki a harcok. A különböző – nyugati országok, Törökország, Szaúd-Arábia által támogatott – felkelőcsoportok célja egy Damaszkusz ellenpólusául szolgáló északi főváros kialakítása volt. A felkelők sikerrel vették át a hatalmat a lecsúszott kerületekben, ahol társadalmi bázisuk is volt. A rezsimhez hű és a légicsapásoktól rettegő semleges lakosság a kormányerők által uralt területekre menekült. Nem sok idő telt el, és a nagyobb felkelőfrakciók – a Szíriai Szabad Hadsereg, az iszlamista Ahrar al-Sham és az al-Kaidához kötődő al-Nuszra Front – között rivalizálás bontakozott ki. Helyi kötődéseik miatt azonban a szervezetek rendszeresen együttműködtek. Ez a szekuláris és iszlamista erők összefonódása miatt komoly aggodalommal töltötte el a felkelést kezdetekben támogató Nyugatot 

Elegendő külső támogatás híján a felkelők kis lépésekben ugyan, de tudtak területeket szerezni. Az emberhiánnyal küzdő kormányerőket szinte csak a libanoni Hezbollah, a iraki síita milíciák, az iráni elitgárda és az iráni tartózkodási engedélyért harcoló afgán síiták tartották meg Aleppó nyugati kerületeiben. A fordulat 2015 szeptemberében jött el. Az orosz beavatkozás új életet lehelt az akkorra már omladozó rezsimbe. Aleppó harcok és légicsapások állandó terepévé vált. A nagy pusztítású hordóbombák mellett idén szeptemberben már klórgázt tartalmazó tartályok is hullottak helikopterekről a felkelők által uralt városrészekre. A totális ostrom azonban csak az amerikai elnökválasztást követően indult meg. Hillary Clinton bukása egyértelművé tette, hogy fennmaradó idejében a demokrata kormányzat már nem fog határozottan fellépni Szíriában. Noha az orosz adminisztráció bizakodóan konstatálta Donald Trump megválasztását, Putyin stratégiai célja láthatóan az, hogy az új vezetés január 20-ai beiktatására kész helyzetet teremtsen a háborúban. Fontos ez Bassár al-Aszad másik patrónusának, Iránnak is, mely egész biztosan nem számíthat sok jóra az új amerikai adminisztrációtól. Trump nem egyszer az atomenergia-ügyi megállapodás felmondásával fenyegette meg Teheránt. A megválasztott elnök emellett a CIA, a Pentagon és a Védelmi Minisztérium élére beavatkozás-párti tábornokokat ültetett, tanácsadói és magas rangú kinevezettjei között pedig szép számmal akadnak Izrael-szimpatizánsok, és korábban a törököknek dolgozó lobbisták is. 

A nagypolitika áldozata a polgári lakosság lett. Aleppó körbezárt, felekelők-uralta keleti részein megindult a lakosság szisztematikus kiéheztetése. November 21-én az utolsó kórházat is lebombázták. Az ostromgyűrűben 150 ezer ember rekedt bent. A kormány szabad elvonulást ígért a civileknek és a felkelőknek. Noha a lehetőséggel több tízezren éltek, a bizalom azonban alapvetően hiányzik. A kijelölt visszavonulási úton számos alkalommal érte ismeretlen eredetű tüzérségi támadás a menekülteket. December 9-én minimális becslések szerint ötszáz száz férfinak veszett nyoma, miután Kelet-Aleppóból békés elvonulás reményben kormányerők-ellenőrizte területekre léptek. A felkelők és rokonaik számára kockázatot jelent, hogy a közel-keleti háborús logikától nem idegen a kollektív büntetés elve. Közben a kormányerők által visszafoglalt területekre megindult a korábban elmenekült lakosság visszaáramlása. Hogy azonban az egykori szomszédok valaha újra békében élhetnek-e egymás mellett, az egyelőre erősen kétséges.

Ankara és Washington diplomáciai erőfeszítéseinek köszönhetően Moszkva jóváhagyta a felkelők szabad elvonulását. Az milicisták előtt így három lehetőség áll: leteszik a fegyvert, esetleg az Aleppótól nyugatra lévő, felkelők által uralt Idleb tartományba távoznak, vagy a török által támogatott, kurd és arab egységeket egyaránt tartalmazó Szíriai Demokratikus Erőkhöz csatlakoznak, hogy az »Eufrátesz pajzs« hadművelet keretében az Iszlám Állam ellen harcoljanak. Ugyanez vonatkozik a Damaszkusz környékén és az ország más pontjain körbezárt lázadókra is.

Aleppó elestével Aszad pozíciója betonbiztos lett. A háborúnak azonban – ahogy ezt az al-Watan nevű helyi újságnak adott interjújában maga az elnök is elismerte – még nincs vége. A konfliktus jellege innentől kezdve gyökeresen megváltozik. A harc a városokból a ritkábban lakott Idleb tartományba tevődik majd át. Az aleppói harcosokkal megerősödő, hosszú török határszakasz miatt állandó utánpótlást kapó frakciók még hosszú ideig kitarthatnak. Emellett a török hátszelű Szíriai Demokratikus Erők jó eséllyel nyomulnak tovább délre, területeket nyerve az Iszlám Államtól, kettévágva ezzel a szíriai kurd YPG által uralt északi területeket. Bár a török vezetés terrorszervezetnek minősítette a YPG-t, ennek ellenére Tayyip Erdogan elnöknek aligha célja a jelenleginél tovább fokozni a közöttük lévő feszültséget, hiszen azzal Aszad karjaiba lökné a határvidékek jelentős részét uraló szíriai kurdokat.

Január végére a Trump kormányzatot immár kész helyzet fogja várni. Az új adminisztráció összetétele azt sejteti, hogy Washington a Trump és Putyin közti látványos közeledések ellenére sem fog kihátrálni regionális szövetségesei, Izrael, Törökország, Szaúd-Arábia és az Öböl-államok mögül. Szíria teljes feladása így aligha opció. Erdogan tehát továbbra is számíthat az amerikai hátszélre.

Miután azonban a szír légteret Oroszország uralja, Erdogan és helyi szövetségei gyakorlatilag a Putyin által jóváhagyott pályán mozognak. Az orosz-török kapcsolatok összetettsége miatt a Kremlnek nem érdeke az épphogy helyreálló jó viszony elrontása. Különösen, hogy a török érdekeltségbe tartozó északi országrészek orosz szempontból nem kiemelkedően fontosak. A tengerpart, Damaszkusz és Aleppó háromszögének uralása bővel biztosítja Moszkva szíriai érdekeltségeit. Putyin nem siet sehova. Mint Transznisztria, Abkházia vagy Ukrajna példája is mutatja, nagy tapasztalata van a kis intenzitású, vagy épp befagyott konfliktusok menedzselésében. A szíriai béke még távol van.”