Származásuk szerinti csoportokra osztották a jelölteket
Mint a dokumentumokból kiderül, Podesta származásuk szerinti csoportokra osztotta a lehetséges alelnökjelölteket: feketékre, nőkre és spanyolajkúakra. A spanyolajkúak között számoltak például az Obama-kormányzat két tagjával, Julian Castro, lakásügyi miniszterrel és Tom Perez, városfejlesztési és munkaügyi miniszterrel. Az afroamerikai politikusok csoportjában szerepelt, mások mellett, Eric Holder volt igazságügyi miniszter, Cory Booker, New Jersey szenátora, vagy a volt massachusettsi kormányzó, Deval Patrick. Elizabeth Warren mellett még más női politikusok is helyet kaptak a jelöltek listáján: például Kirsten Gillibrand, New York-i, Amy Klobuchar minnesotai, Claire McCaskill, missouri szenátorok vagy a nyíltan leszbikus wisconsini politikus, Tammy Baldwin. Szóba került Howards Schultz, a Starbucks-kávézólánc vezetője, és Michael Bloomberg, New York volt polgármestere is.
Az nem derült ki, hogy az érintett politikusok tudtak-e az esetleges jelöltségükről, vagy hogy John Podesta előzetesen konzultált-e velük.
(MTI)