„Az elnöknek, a párt képviselőinek és szenátorainak, valamint a párt vezető személyiségeinek körültekintő és egységes erőfeszítésére van szükség” – fejtette ki a volt pártvezető, és hangsúlyozta: szerinte elengedhetetlenül fontos, hogy az említett politikusok egyhangúlag döntsenek a kérdésben.
Sem a Clinton-kampány irányítói, sem a Demokrata Párt Országos Bizottsága (DNC), sem Hillary Clinton nem reagált még Don Fowler interjújára. Hillary Clinton hétfőn este a CNN hírtelevíziónak élőben adott telefoninterjút chappaquai villájából, és azt mondta, hogy máris sokkal jobban érzi magát. Kampányának szóvivője, Brian Fallon, az egyik interjújában – szintén hétfőn este – arról beszélt, hogy Clinton a hét közepén visszatér a kampányba és „olyan agresszív lesz, mint mindig”.
Közben jogászok és politológusok elemzik, hogy mi a menete annak, ha egy párt valamilyen oknál fogva új elnökjelöltet állít. Andrew Napolitano bíró és Larry Sabato, a Virginia Egyetem politológus professzora a Fox televízió hétfő esti műsorában kifejtette, hogy a Demokrata Párt Országos Bizottságának jogában áll új jelöltet állítani, ehhez a pártelnöknek össze kell hívnia a párt 104 tagú vezetőségét. A vezetőség tagjainak szavazatai alapján azután az egyszerű többséget kapott politikus váltja az eddigi elnökjelöltet. Ez egyébként elég időigényes folyamat, és a november 8-ig hátralévő pár hét nem is elegendő rá. Az elnökválasztás időpontjának megváltoztatására – elhalasztására – pedig még nem volt példa, bár elvileg arra is lenne lehetőség.
A szakértők egyike – de a volt pártelnök, Don Fowler – sem vetette fel Tim Kaine alelnökjelölt esetleges elnökjelöltségét.
Hillary Clinton a nyilvánosságra került információk szerint már háromszor is küszködött vérrögökkel: először 1998-ban, majd 2009-ben, és harmadszor pedig a 2012-ben történt elesése után. Orvosi jelentése szerint a lábában mélyvénás trombózisa is volt.