A Világos irányvonal a bevándorlásban – humanitás, rend, korlátozás című állásfoglalásban a CSU azt is leszögezi, hogy a közszolgálatban és az igazságszolgáltatásban a fejkendő viselése is elfogadhatatlan. Továbbá nem szabad eltűrni, hogy „bevándorlók kiüresítsék” az egyenjogúságot, vagyis nem szabad elfogadni, hogy bárki is megtagadja a kézfogást vagy egyéb kontaktust orvosoktól, rendőröktől vagy tanároktól csak azért, mert nők, és nem szabad elfogadni a joggyakorlás semmi más „sajátos multikulti formáját”.
Ne legyen kettős állampolgárság!
Hozzátették: a CSU vezetősége nem akarja, hogy külföldiek Németországban született gyermekei automatikusan német állampolgárok legyenek, és szakítani akar a kettős állampolgárság intézményével, mert „aki igazán német akar lenni”, annak nincs szüksége más állampolgárságra. A kettős állampolgárság hátráltatja a társadalmi beilleszkedést, mert senki sem lehet „egyszerre két úr szolgája”.
A menekültüggyel kapcsolatban a CSU ismét sürgeti, hogy egy jogszabállyal állapítsák meg évi 200 ezer főben a befogadható menekültek felső határát. Az indoklás szerint a korlátozás nélkül nem sikerülhet az integráció, tovább romlik a biztonsági helyzet és elpárolog a menekültek befogadásának támogatottsága az „őshonos lakosságban”.
Hozzátették, hogy a CSU továbbra is segíteni akar az „igazán védelemre szoruló” embereknek, de a menedékjog ideiglenes jog, és a menekülésre késztető okok megszűnése esetén a menekülteket „következetesen vissza kell téríteni hazájukba”. Szintén régi követelés a határellenőrzés szigorítása és fenntartása egészen addig, amíg nem biztosított az uniós külső határ védelme. Nem új elem az sem, hogy a határon tranzitzónákat kell felállítani, amelyekben a hatóságok megállapítják, hogy a menedékkérők közül kinek van joga az országban tartózkodni és kitől kell megtagadni a belépést.