Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

Izrael volt államfője szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem ellensége Európának, sőt éppen ellenkezőleg: a részévé akar válni.
„Megértettem, hogy Putyin szíve vágya nem Európa ellen harcolni, hanem részévé válni Európának” – állította a 93 éves, Nobel-békedíjas politikus a Russia Today angol nyelvű orosz állami televíziónak nyilatkozva.
Peresz a szíriai vegyifegyver-készletek felszámolásakor kialakult szoros orosz-amerikai együttműködést felidézve úgy vélekedett, hogy Moszkva és Washington közösen képes lenne véget vetni a közel-keleti országot hosszú évek óta uraló válságnak. A volt izraeli államfő az 1962-es kubai rakétaválságot és a kétoldalú viszony 2011-es helyreállítását hozta fel példának annak bizonyítására, hogy Moszkva és Washington képes a kooperációra. Nem hiszem, hogy bármelyikük is háborút szeretne elindítani, vélekedett Peresz.

Simon Peresz védelmébe vette a keményvonalas politikát folytató Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt is, rámutatva, hogy a kormányfő kijelentette: a két állam létén alapuló megoldás híve az izraeli-palesztin konfliktusban, és békére törekszik. Peresz kitért az Iszlám Állam terrorszervezet jelentette fenyegetésre is. Úgy fogalmazott, hogy az ifjúság radikalizálódását és szélsőségessé válását a tudomány és az oktatás tudja megakadályozni.
