Trump, boldogság, béke
Trump az afroamerikai közösség rossz közérzetét tágabb, gazdasági összefüggésbe helyezte. Szerinte a magas munkanélküliség és az alacsony bérek okolhatók e rossz közhangulatért. „Az új munkahelyek sok gondot megoldhatnak, s mi ismét nagy munkahelyteremtők leszünk” – hangoztatta. „A jó munkahelyeink elvándorolnak innen, elhagyják az országot, mi azonban ismét megnyitjuk országunkat a nagyszerű állások számára, amelyek révén az emberek fantasztikus életet teremthetnek, és boldogok lehetnek majd” – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy mit mondana azoknak az afroamerikaiaknak, akik úgy érzik, hogy a bőrük színe miatt kerülnek a rendőrség célkeresztjébe, Trump így válaszolt: „beszélnünk kell velük”. Hozzáfűzte, hogy a rendőrökkel is beszélni kell. „El kell érnünk hogy az emberek kijöjjenek egymással, ebben az országban az emberek nem jönnek ki egymással, megosztott ország vagyunk” – mondta.
Baljós árnyak
„Amikor Barack Obama elnök a napokban azt mondta, nem hiszi, hogy a helyzet olyan rossz, ahogy azt egyesek gondolják, az jutott eszembe, hogy a helyzet ennél sokkal rosszabb, de annál mindenképpen rosszabb, mint amilyennek Obama gondolja” – fejtette ki a milliárdos politikus, majd ismételten leszögezte, hogy megosztott a nemzet.