Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Törökország felajánlotta az együttműködést Moszkvának az Iszlám Állam elleni harcban – írta a Reuters hétfőn. Az incirliki légi bázis oroszoknak való rendelkezésére bocsátásáról is beszélt a török külügyminiszter. A Kreml komolynak értékeli a török felajánlást.
Különös jelentősége van a felmelegedő török-orosz kapcsolatoknak és a katonai együttműködés lehetőségének.
Egyrészről a NATO-tag Törökország az amerikaiakkal együtt az Assad-rezsim eltávolításának elkötelezett híve volt. Másrészről fordulat látszik Moszkva és Ankara elhidegült kapcsolatában.

Vezeklés és megbocsátás?
A két ország viszonya tavaly romlott meg, amikor a török légierő lelőtt egy orosz vadászgépet és meghalt egy orosz pilóta. Moszkva az incidens után megszakított minden gazdasági kapcsolatot a törökökkel és megtiltotta az orosz turisták törökországi üdülőhelyekre való utazását is.
A Kreml szóvivője arról számolt be előző héten, hogy a török elnök bocsánatkérő levelet írt, melyben részvétét fejezte ki a meghalt pilóta családjának. Erdogan azt ígérte, hogy „minden lehetőséget” megragadna az orosz kapcsolatok helyreállításáért. „Mindenkivel együtt fogunk működni, aki a Daesh ellen harcol. Eddig is így tettünk és megnyitottuk az incirliki légi bázist azoknak, akik csatlakozni akarnak a Daesh elleni aktív harchoz” – ezt már Mevlut Cavusoglu külügyminiszter mondta vasárnap a török állami csatornán egy interjúban.
Visszás ígéret
A szír határ melletti katonai repülőtér eddig az Egyesült Államok, Németország, Szaud-Arábia és Qatar légierejének szolgált bázisul az Iszlám Állam elleni Amerika-vezette koalícióban. Erdogan bocsánatkérése és a katonai együttműködés lehetősége mögött a törökök geopolitikai számításai húzódhatnak.
Kérdés, hogy miképpen reagálnak a nyugati szövetségesek a javuló kapcsolatokhoz. Az oroszok üdvözölték a döntést, ugyanakkor a Kreml szerint a felajánlás „még további katonai és politikai elemzést igényel”.
Frissítés: Cavusoglu külügyminiszter hétfőn a következőket nyilatkozta: „Azt mondtuk, hogy együttműködünk Oroszországgal a következő időszakban a Daesh elleni harcban. Arra nem tettünk megjegyzést, hogy orosz gépek jönnének az incirliki légi bázisra.”