Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Hillary Clintont és Tim Kaine-t támogató beszédet mondott a First Lady a demokrata konvención: a gyerekek jövője volt a központban.
A First Lady a beszéde elején a lányairól beszélt, és hogy látta őket felnőni a Fehér Házban. Elmondta: a következő választások nem a demokratákról és republikánusokról, jobb vagy baloldalról szólnak, hanem arról, hogy kinek adunk lehetőséget arra, hogy formálja a gyereket szerte az országban. Kijelentette, a gyűlölködő beszéd a tévében nem képviseli az igazi, amerikai szellemiséget. Mottónak azt fogalmazta meg: „amikor lesüllyednek, mi felemelkedünk”.
Hillary Clintont és az alelnökjelöltjét, Tim Kaine-t hosszan méltatta Michelle Obama, kiemelve, ők azok a bajnokok, akikre a gyerekek jövőjét rá meri bízni. „Ne engedjük senkinek, hogy azt mondja, nem nagyszerű ez az ország, hogy újra naggyá kell tennünk... Ez a legnagyszerűbb ország a világon” – mondta a beszéde végén a First Lady.

