Lemond a Demokrata Párt vezetője a WikiLeaks botrány miatt

2016. július 25. 13:08

Debbie Wasserman Schultz, a Demokrata Párt vezető tisztségviselője bejelentette, lemond az országos jelölőgyűlés után. A WikiLeaks kiszivárogtatási botránya után jelentette be döntését, mivel kompromittáló e-mailek kerültek ki a párt vezetésének részrehajlásáról az előválasztások során. Philadelphiában közben több ezren tüntetnek a konvenció miatt, köztük Bernie Sanders támogatói is.

2016. július 25. 13:08

Debbie Wasserman Schultz, a Demokratikus Nemzeti Bizottság (DNC – a Demokrata Párt vezető testületének) elnöke vasárnap bejelentette, lemond a párt országos jelölőgyűlése után. Ez azután történt, hogy a WikiLeaks kiszivárogtatta a párt vezetésének kompromittáló e-mailjeit. Ezekből kiderül, részrehajlóak voltak Hillary Clinton felé az előválasztás során.

Mindeközben vasárnap Clinton vesztes riválisának, Bernie Sandersnek több ezer támogatója gyűlt össze a konvenciónak otthont adó Philadelphiában. A városban több mint 50 ezer ember érkezésére és számos tüntetésre számítanak. Több mint 20 tüntetést engedélyeztek, és a város vezetése különleges egységekkel készül az események biztosítására. Az eltérő csoportok különböző ügyekért fognak demonstrálni, úgy mint a marihuána legalizálása, a szegénység és a hajléktalanok, a rendőrség és környezetvédelem ügye.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték
Tovább a cikkhezchevron

Egy helyi aktivista szerint egy csoport a világ legnagyobb „befingásával” fog Hillary Clinton „retorikai felfuvalkodottsága” ellen protestálni. A tüntetők, akik rengeteg babot terveznek megenni, azzal érvelték meg akciójukat, hogy „bűzlik az egész folyamat és nem lehet forradalmat csinálni bármilyen vállalat vagy politikai párt irányítása alatt”. 

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2016. július 26. 15:38
Debbie Wasserman Schultz, a Demokrata Párt vezető tisztségviselője bejelentette, lemond az országos jelölőgyűlés után. A WikiLeaks kiszivárogtatási botránya után jelentette be döntését, mivel kompromittáló e-mailek kerültek ki a párt vezetésének részrehajlásáról az előválasztások során. .." na ja... "...Nints azon törvény, melynek célját, végét a fortélyos zsidó kijátszani ne tudná – valamint nints egy tsalás, nints egy tolvajlás, amely zsidó orgazdára, biztatóra, titkolóra ne találna.” Kossuth Lajos
Válasz erre
1
1
catalina9
2016. július 26. 15:35
"...Bővíteni kell az együttműködést Magyarország és az Egyesült Államok között, és ez nemcsak a gazdasági kapcsolatokat jelenti, hanem a demokrácia megerősítésére és az emberi jogok védelmére tett erőfeszítéseket is – mondta Hillary Clinton amerikai külügyminiszter..." most láthatjuk, hogy erősíik a demokráciát, Wassereman cseppekkel.
Válasz erre
1
2
catalina9
2016. július 26. 12:44
scamp [Hozzászóló kiszűrése] 2016. július 26. 12:10 Jóbarátot kihagytad a közhelyes mondandódból, orbán felszopója." Na tessék itt van scamp, a balosok erővágója.
Válasz erre
3
1
catalina9
2016. július 26. 11:58
Clintonné és Wasserman, két demokrata /jellemtelen/ szövetsége. De azért tetszik, ahogy kussolnak a látványlibsik, a Babarczy Eszterek, Hellerek, Konrádok, no meg a fő hazaáruló Fischer Iván.
Válasz erre
2
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!