A segélyszervezet jelentéséből kitűnik, hogy az adóelkerülésben a legnagyobb amerikai cégek járnak élen: a tárgyalt időszakban az Apple például 181 milliárd dollárt helyezett el adóparadicsomban, a General Electric 119 milliárd után nem adózott az Egyesült Államokban, a Microsoft 108 milliárdot „mentett ki” így, a Pfizer gyógyszeripari óriás pedig 74 milliárd dollárt vitt adóparadicsomba. E nagy cégek közül többeket már ért kritika korábban is, mert olyan mechanizmust építettek ki, amely lehetővé teszi, hogy profitjuk egy részét külföldre vigyék, s így kerüljék el a társasági adó megfizetését az Egyesült Államokban, ahol 35 százalékos ennek az adónemnek a mértéke. Ezek a cégek egyébként e módszereknek köszönhetően végül átlagosan 26,5 százalékos adót fizettek.
Az Oxfam egyébként honlapján arra buzdítja az amerikaiakat: írják alá azt a petíciót, amely felszólítja a washingtoni kongresszust, hogy fogadjon el törvényt az adóelkerülést lehetővé tevő jogi kiskapuk bezárására.