Megérkezett az USA-ba az első befogadott szír család

2016. április 08. 07:58

Helyi idő szerint csütörtökön megérkezett az első olyan menekült szír család az Egyesült Államokba, amelyeket az amerikai elnök menekültprogramja keretében fogad be az ország. A tervek szerint szeptember 30-ig tízezer szíriai menekültet fogad be az USA.

2016. április 08. 07:58

Jordániából Missouri szövetségi államba érkezett helyi idő szerint csütörtökön az első olyan szíriai család, amelyiket Barack Obama amerikai elnök menekültprogramja keretében fogad be az Egyesült Államok.

Ahmad al-Abbúd a feleségével és öt gyermekével együtt a Missouri államban lévő Kansas Citybe érkezett, és első nyilatkozatában háláját fejezte ki Jordániának, ahol három éven keresztül élt, amióta elmenekült a szíriai polgárháború pusztításai elől. A CBS televíziónak a 45 éves férfi úgy fogalmazott: készen áll az új életre az Egyesült Államokban. „Boldog vagyok, Amerika a szabadság és demokrácia hazája, vannak munkalehetőségek, jó az oktatás, arra számítunk, hogy jó életünk lesz itt” – mondta a szír férfi. Hozzátette: készen áll arra, hogy családjával együtt beilleszkedjen az amerikai társadalomba.

Tízezer szíriait fogadna be az USA

Obama elnök idén szeptember 30-ig tízezer szíriai menekült befogadását vette tervbe. Ennek elősegítésére idén februárban Ammánban, Jordánia fővárosában az Egyesült Államok úgynevezett áttelepülési központot nyitott, ahol naponta mintegy hatszáz áttelepülni szándékozó szíriait hallgatnak meg. Miközben egy letelepedési kérelem elbírálásához általában 18-24 hónapra van szükség, addig az Obama-progam keretében érkező menekültek három hónap alatt megkaphatják az engedélyt.    

Jordániában pillanatnyilag mintegy 630-640 ezer szíriai menekült él, de a királyságban összesen egymillió-kétszázezer a szíriaiak lélekszáma, mert sokan telepedtek le már a polgárháború kirobbanása előtt is.

 

A kép csak illusztráció.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
White Falcon
2016. április 09. 06:38
Mikor less AZ első robbantás?
NeMá
2016. április 09. 06:38
Akarom mondani, hogy a csóka Jordániába legálisan papírokkal és a kijelölt határátkelőn érkezhetett!
heep
2016. április 09. 06:38
Lebombázott észak-afrikai, közel-keleti ország: EU:USA = 0:3 Emiatt befogadott menekültek száma: EU:USA = 2000000:5
NeMá
2016. április 09. 06:38
Nem ám Görögországból, nem is EUból, hanem Jordániából!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!