Németország: mindenki vesztett

2016. március 18. 10:13

Angea Merkel talán kezdi megérteni a választók üzenetét és talán CDU vezetése is figyelembe veszi azt, hogy a választók egy része bizonytalan, egy másik része pedig nagyon is biztos a dolgában, éppen ezért szavazott az AfD-re.

2016. március 18. 10:13
Törcsi Péter

„A legfontosabb kérdés pedig az eredmények ismeretében az, hogy változik-e vajon Angela Merkel menekültpolitikája? Úgy tűnik, hogy igen, változik. Már az is nagy előrelépésnek tekinthető, hogy a kancellárasszony a CDU vereségeit nagy részben a menekültkrízisnek tulajdonította. Továbbá a szerdai, Bundestagban elmondott beszédében kvótaügyben is visszavonulót fújt, hiszen elvetette a kötelező törökországi menekült-áttelepítések gondolatát. Ehelyett Merkel az önkéntes török kvóták elfogadására tesz javaslatot az e hét végén zajló újabb EU csúcson. Angea Merkel talán kezdi megérteni a választók üzenetét és talán CDU vezetése is figyelembe veszi azt, hogy a választók egy része bizonytalan, egy másik része pedig nagyon is biztos a dolgában, éppen ezért szavazott az AfD-re, tehát elkerülhetetlen a fordulat a kereszténydemokraták politikájában.

Arról ne is beszéljünk, hogy az eredmények további muníciót adnak a bajor CSU és Horst Seehofer kezébe ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt tovább kritizálják Merkel menekültpolitikáját és hangot adjanak eddigi követeléseinek, pl. felső határ a Németországba érkező migránsok tekintetében. Seehofer már hétfőn kemény hangot ütött meg, mikor az Unió-pártok létét kérdőjelezte meg a rendkívül kedvezőtlen eredmények miatt. Ugyan Bajorországban nem voltak választások, de ha hiszünk a közvélemény-kutatásoknak, akkor éppen a CSU határozott politikája miatt úgy tűnik a bajoroknak sikerül 5% alatt tartani az AfD-t. Ha Merkel valóban elkezd hallgatni a józan észre és bajor kollégájára még van némi esélye arra, hogy 2017-ben megőrizze berlini székét és megakadályozza azt, hogy – ugyan egy nagyon negatív forgatókönyv szerint, de – Németország kormányozhatatlanná váljon.”

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2016. március 18. 14:56
Franz-Josef Strauss annak idején úgy definiálta. hogy a CSU-tól jobbra nem lehet legális szereplő a német politikai palettán. A CSU azóta folyamatosan közép felé csúszott, de eddig a definíciót nem kérdőjelezte meg senki. Most ez a helyzet állt elő és Seehofer előtt kemény idők állnak. Látszik rajta, ő is érzi, hogy kutyaszorítóba került.
mb12
2016. március 18. 14:04
Hajrá afd
civilina
2016. március 18. 12:50
"Angea Merkel talán kezdi megérteni a választók üzenetét és talán CDU vezetése is figyelembe veszi azt, hogy a választók egy része bizonytalan,..." Már egy éve benne vagyunk a népvándorlás keltette válság kellős közepében. Európa nagyasszonya pedig egy év alatt eljutott a "talán"-ig. Ennyire enervált lett az európai politikai elit, hogy ezt szó- és vélemény nélkül hagyja? Adjunk hálát Orbán Viktornak, hogy ezt időben felismerte. Nem véletlen a V4-k ellenállása a hagymázas USE víziójával szemben. Képzeljük el, ha az élére egy ilyen tehetetlenség repülne.
Antigoné
2016. március 18. 11:04
Helyes helyzetértékelés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!