Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Twitteren jelentette be Donald Tusk, hogy kedden új javaslatot fog előterjeszteni Nagy-Britannia uniós reformigényeivel kapcsolatban. Az Európai Tanács elnöke vasárnap este Londonban David Cameronnal tárgyalt, majd utána további 24 órányi igyekeztek egyezségre jutni a brit és az uniós tisztségviselők.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden új javaslatot készül előterjeszteni Nagy-Britannia uniós reformigényeivel kapcsolatban. Az uniós állam-, illetve kormányfőket tömörítő testület vezetője erről Twitter-bejegyzésben számolt be hétfőn este. A volt lengyel miniszterelnök azt írta, hogy az elmúlt 24 órában jelentős előrelépést sikerült elérni a brit és az uniós tisztségviselők közötti tárgyalásokon, azonban még mindig vannak rendezetlen kérdések.
David Cameron brit kormányfő vasárnap Londonban munkavacsorán fogadta Donald Tuskot. A megbeszélés középpontjában a londoni kormány által Brüsszeltől követelt szabályozási reformok álltak. A felek nem jutottak egyezségre, Cameron azonban később azt írta a Twitteren, hogy „jó találkozót” tartott Tuskkal, aki további 24 órányi tárgyalásba egyezett bele a megállapodás-tervezet közzététele előtt.

Donald Tusk új megállapodástervezetét megküldik mind a huszonnyolc uniós tagállamnak, amelyek vezetői az Európai Tanács február 18-19-i csúcstalálkozóján fogják megvitatni a kérdést. A londoni kormány egyelőre nem reagált a bejelentésre.
Legfeljebb másfél év van még a brit EU-s referendumig
A brit reformigényekről szóló tárgyalási folyamat hivatalosan novemberben kezdődött, miután Cameron elküldte pontokba szedett reformköveteléseit Brüsszelnek és az EU-társállamok fővárosainak. A fő brit követelések között szerepel annak rögzítése, hogy az euróövezeti országok ne hozhassanak többségi, diszkriminatív jellegű döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok kárára, Nagy-Britanniára ne vonatkozzon az EU-integráció szorosabbra vonásának szerződéses kötelezettsége, valamint az, hogy ne lehessen visszaélni az unión belüli szabad mozgás szabályaival.
Ez utóbbi brit igény a legtöbb vita forrása, ugyanis London ebbe beleérti az EU-társállamokból érkező munkavállalók szociális ellátására vonatkozó szabályok jelentős szigorítását is, ezt azonban több más tagállam diszkriminációnak tartja és elutasítja.
Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az ország EU-tagságáról, a brit kormány pedig a referendum előtt újra akarja tárgyalni az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, valamint a többi tagállammal, és a brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.