Az iraki miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a nemzetközi koalíció segíti az iraki fegyveres erők kiképzését és ez segítséget jelent a terrorizmussal szembeni küzdelemben is. Haider al-Abádi elmondta, hogy a majdnem kizárólag a kőolajtól függő iraki gazdaság a kőolajárak fokozatos csökkenésétől szenved, ezért a nemzetközi közösség segítségére van szüksége saját gazdasága diverzifikálására is.
Matteo Renzi kijelentette: Irak kulcsfontosságú szerepet tölt be az egész közel-keleti térségben, ezért minden erőfeszítést meg kell tenni az ország stabilitása érdekében. Az olasz miniszterelnök szerint az „Iszlám Állam terroristáinak, akiket semmi nem tart vissza, tudniuk kell, hogy el fogják veszíteni harcukat. Irak és a nemzetközi közösség nyeri meg az Iszlám Állammal szembeni küzdelmet”. A római kormányfő hozzátette: az Iszlám Állammal szembeni harcot nem csak fegyverrel, hanem „a kultúra erejével” is meg lehet nyerni.
Ferenc pápával is találkozott az iraki kormányfő