Demokrata frakcióvezető: Iowa és New Hampshire túl fehér ahhoz, az ország jövőjéről döntsön

2016. február 12. 12:16

Harry Reid demokrata szenátor szerint Iowa és New Hampshire állam lakossága nem sokszínű, és az ország jövője nem függhet olyan államoktól, ahol a lakosság kilencvenhét százaléka fehér.

2016. február 12. 12:16

Harry Reid demokrata szenátort, a szenátusban kisebbségben lévő demokraták vezetőjét egy, az NBC által készített interjúban arról kérdezték, hogy tisztességes-e az a rendszer, amiben a New Hampshire-i előválasztáson Hillary Clintont 22 százalékponttal megverő Bernie Sanders épp úgy 15 delegálthoz jut, mint legyőzött riválisa, köszönhetően a 6 önállóan szavazó „szuperdelegáltnak”, akik mind Clintont támogatják.

Válaszában a szenátor megvédte a szuperdelegátusi rendszert. A 93%-ban fehérek által lakott Iowa és a 97%-ban fehér lakosságú New Hampshire példáját hozta fel arra, hogy a korábbi eljárás „teljesen méltánytalan volt”, mivel a két állam döntő súllyal szerepelt az előválasztásokon, pedig azokban „nincs sokszínűség”. A régi „nem volt egy jó rendszer, most azonban sokkal jobb a helyzet” – nyilatkozta.

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mt81
2016. február 14. 07:17
Statisztika létezik bőrszin alapján Amerikában. Ez a demokrácia!
1120
2016. február 13. 22:24
A megoldás kézenfekvő. Az ilyen fehéreket barnára kell pörkölni, 'oszt jónapot. (Te jóságos Isten... Hova süllyedünk még?!)
néhai Ch.Pilot
2016. február 13. 14:55
Reid az igazi rasszista, az új Hitler, csak fordított előjellel. Nála a fehér az alacsonyabb rendű, értéktelen faj. A történelem folyton ismétli önmagát, de nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni. Ez a két mondás egyszerre van jelen Reid kijelentésében. Katasztrófa.
catalina9
2016. február 13. 10:35
forsteandretredjemann [Hozzászóló kiszűrése] 2016. február 12. 15:14 Pár évtized eltelt és a világ vezető hatalmának uralkodó pártjában a frakcióvezető bőrszín alapján nyilatkozik." „ A vele szemben ülő férfi, a groteszk módon sötétszürke pulóverbe préselt szopott gombóc egészen más típust képviselt, annak ellenére, hogy mindketten zsidók voltak, és szinte valamennyi közügyben egyetértettek. Mindketten szenvedélyesen hittek a kisebbségek védelmében, különösen az afro-amerikaiak és a ZSIDÓK tekintetében. Mindeketten IZRAELT tekintették a föld legfontosabb országának, bár éppenséggel egyikük sem vágyott rá, hogy ott éljen. Mindketten a gyengék pártján álltak, a rendőri erőszaktól mindkettőjüknél felment pumpa. Mindketten erősen hittek az egyetemek diverzitásának és multikulturalizmusának fontosságában. Mindketten abortuszpártiak voltak. Nem mintha bármelyik ismerősük abortuszt akart volna végeztetni, viszont legalizálása segített helyére tenni a kifulladt, diszfunkcionális kereszténységet furcsa, szűk látókörű vallási megszorításaival egyetemben. Ugyanezért hittek mindketten a MELEGEK jogaiban, a nők jogaiban, a TRANSZSZEXUÁLISOK jogaiban, védték a rókák, medvék, farkasok, kardhalak, laposhalak, az ózon, a vizes élőhelyek és az erdők jogait, támogatták a fegyverviselés korlátozását és a DEMOKRATA PÁRTOT. Mindketten elítélték a vadászatot, bár nem különösebben szívelték at erdőket, mezőket, hegyi ösvényeket, a sziklamászást, vitorlázást, horgászást és általában a kinti kikapcsolódást, - a golfpályák és a strandok kivételével…..Cutler elmélete szerint a tanári hivatás Jerome Quatjai amerikai középosztálybeli szülők gyermekei, akiket arra tanítottak, hogy az élet állandó harc –a fény harca a sötétséggel, a mi HARCUNK a GOJOK ellen, a FEHÉR KERESZTÉNYEK ELLEN, különös tekintettel a katolikusokra és a fehér angolszász protestánsokra, mivel ők a leghatalmasabbak és legaljasabbak..”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!