Az RMF FM az Európai Bizottsághoz közel álló, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt közölte, hogy a kormány megindította a görögországi és olaszországi menekülttáborokban tartózkodó menekültek befogadására irányuló eljárást.
Főleg kulturálisan közel álló országokból érkezőket fogadnak be
A rádióadó szerint az uniós szervek jóváhagyták a jelenlegi kormány által az utólagos egyeztetés folyamán szabott feltételeket. Így a lengyel hatóságok előre megismerik és ellenőrzik a befogadandó menekültek személyazonosságát, és csak a Lengyelországban valóban letelepedni szándékozó, kényszerhelyzetben lévő menekülteket – például kisgyermekes özvegyeket – vállalják át. Az érkezők lehetőleg „kulturálisan közel álló” országokból fognak érkezni, az elsők között Lengyelország libanoni keresztényeket fogad be. A szeptemberi kvóta keretében befogadandó menekültek a következő két év folyamán, legfeljebb 150-es csoportokban érkeznek Lengyelországba.