Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Ramadi több kerületét visszafoglalta az iraki hadsereg az Iszlám Államtól, míg Mosul közelében a kurdok sikerrel verték vissza a dzsihadisták támadásait.
Az iraki hadsereg visszafoglalta az Iszlám Állam nevű terrorszervezettől Ramadi több kerületét. Az akció során a dzsihadisták által elhagyott iratokat is találtak, amiket jelenleg vizsgálnak. A Bagdadtól száz kilométerre fekvő várost több mint fél éve szállták meg a terroristák, és a városközpontól még mindig nem sikerült kiűzni őket. Az iraki légierő közlése szerint a rakétatámadások jelentős emberveszteséget okoztak a terroristáknak, és sok fegyverüket megsemmisítették.
A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet dzsihadistái közben Észak-Irakban kezdtek támadást. A terroristák Mosul közelében, illetve Ninive és Erbil között csaptak össze az ellenük harcoló kurd erőkkel. Az elmúlt fél évben ez volt a legnagyobb szabású támadás, de a koalíciós légierővel támogatott kurdok sikeresen visszaverték, közölték amerikai katonai források – közölte az Euronews.
