Manuel Valls francia szocialista kormányfő szerint az EU-nak meg kell állítania a Közel-Keletről beáramló menekülthullámot. „Nem tudunk még több menekültet Európában felvenni, ez nem lehetséges” – mondta Valls. A francia miniszterelnök szerint Európa határainak kontrollja dönti el az Európai Unió sorsát. „Ha ezt nem tesszük meg, a népek azt fogják mondani: elég Európából!”
Valls arra hivatkozva beszélt minderről, hogy a november 13-ai párizsi terrortámadások legalább két elkövetője Görögországon és Szerbián keresztül jött be menekültként Nyugat-Európába. A szocialista politikus szerint migránsok ezreinek kontroll nélküli beengedése helyett Szíria szomszédjaival kell megoldásokat találni a menekültek elhelyezésére. „Különben Európa a saját határainak védelmére való alkalmasságát kérdőjelezi meg.”
Manuel Valls Németországgal kapcsolatban többek között arról beszélt: „Nem Franciaország mondta azt, hogy: gyertek!”
A francia politikus a jelenlegi migrációs helyzethez hozzáfűzte: „A Balkánon sok minden forog kockán, a helyzet drámai lesz, nem valamikor, hanem nagyon-nagyon hamar”.
Valls a francia terrorellenes fellépés kapcsán úgy fogalmazott: „Számomra ez egyértelmű. Ez egy háború!” A háború szerinte néhány hónapig vagy néhány évig fog tartani. Szerinte ha valaki el akarja kerülni a háború szó használatát, az nem akar szembesülni a valósággal. Valls úgy látja: Németországot és Olaszországot is fenyegeti a terrorizmus. A német terrorellenes fellépésről azt mondta: „A németek nagyon pragmatikus emberek, egy nap az elméletről áttérnek majd a gyakorlatra”.