Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Manuel Valls francia kormányfő szerint az Iszlám Állam a merényletet Szíriából tervezte és szervezte meg. Ezt látszik megerősíteni a Breitbartnak interjút adó, Iszlám Álamba beépült újságíró, aki hónapokkal korábban hallotta, ahogy dzsihádisták egy párizsi támadássorozatról beszélnek az Iszlám Állam által elfoglalt egyik szíriai városban.
Manuel Valls francia miniszterelnök a rádióban nyilatkozva figyelmeztetett: a hatóságoknak tudomásuk van arról, hogy az elkövetkező napokban-hetekben szélsőségesek további terrortámadásokra készülnek Franciaországban és Európa más országaiban. „Sokáig fogunk ebben a fenyegetettségben élni, fel kell készülni rá. Hazánkra, hasonlóan más európai államokhoz, lecsaphatnak a következő napokban és hetekben” - fogalmazott.
A kormányfő szerint az Iszlám Állam a merényletet Szíriából tervezte és szervezte meg, tehát „ezt a háborút mindenekelőtt Szíriában és Irakban kell lefolytatni.” Manuel Valls a háború nehézségeiről is beszélt. „Ez az új háború Franciaországban természetesen nem egy hagyományos háború. Sajátos viselkedést, széles látókört, mobilizációt követel, és nagyon nagy óvatosságot, a helyzet biztos kezelését, hidegvért.”

Egy beépült újságíró hónapokkal ezelőtt hallott tervezett párizsi támadásokról
Valls megállapítását látszik megerősíteni egy riport, amely szerint hónapokkal korábban párizsi támadást terveztek a dzsihádisták Szíriában. A Breitbart írása szerint a Tim Ramadan kódnevet használó, Iszlám Államba korábban beépült aktivista/újságíró a terrorszervezet irányítása alatt álló Deir ez-Zor városában, egy internetkávézóban csípett el egy beszélgetést az év első felében: két dzsihádista arról beszélt, hogyan fognak beszivárogni Párizsba.
Ramadan elmondása szerint a terroristák arról beszéltek, hogy két hullámban, először februárban, majd májusban érkeznek Párizsba egy meg nem nevezett parancsnok utasítására. A két kétfős csoportnak már a francia fővárosban kellett volna felvennie egymással a kapcsolatot, de azt nem részletezték, hogy pontosan jutnának el oda.
Az eddig feltárt tények szerint a pénteki támadás elkövetőinek nagy része francia vagy belga állampolgár volt, akik közül többen korábban jártak Szíriában is, legalább egyikük pedig – a jelenleg közölt információk alapján – a menekültek útvonalán jutott el Európába.
Brüsszelbe vezető a szálak
Egy belga származású férfi, Abdelhamid Abaaud volt a párizsi terrorcselekmények fő szervezője és támogatója - jelentette be hétfőn az RTL párizsi rádió. A rádió által az Iszlám Állam „egyik legaktívabb hóhérjának” nevezett férfit tekintik a nyomozók a párizsi merénylet kitervelőjének és megrendelőjének. Az RTL szerint a gyanúsított közvetlen kapcsolatban állt az egyik támadóval, akivel ugyanabban a brüsszeli negyedben élt.
Abaaud neve már korábban, egy januárban meghiúsított belgiumi merényletsorozat kapcsán is felmerült, akkor szintén az akció megrendelőjeként és finanszírozójaként jelölték meg őt a hatóságok. A férfi nem csak az akciók háttérmunkájában vesz rész, korábban több emberrel saját kezűleg végzett, tizenhárom éves öccsét pedig besorozta a terrorszervezetbe. Abdelhamid Abaaud huszonhét éves, Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű negyedéből származik, jelenlegi tartózkodási helye azonban ismeretlen.