Horst Seehofer bajor miniszterelnök néhány nap szünet után kedden ismét élesen bírálta Angela Merkel kancellárt, Münchenben a tartományi gyűlés (Landtag) szünetében újságíróknak azt mondta, hogy társadalmi szakadást és radikalizálódást idézhet elő a berlini vezetés bevándorláspolitikája. Horst Seehofer figyelmeztetett, hogy tovább csökkenhet a Merkel vezette konzervatív CDU és az általa vezetett bajor testvérpárt, a CSU támogatottsága, a szélsőséges Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalomhoz pedig az eddiginél is többen csatlakozhatnak, ha nem sikerül korlátozni a menedékkérők számát. A bajor kormányfő egyben csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a kormány még mindig nem jutott dűlőre a tranzitzónák bevezetésének ügyében.
A Pegida „rasszista, idegenellenes kijelentései teljességgel elfogadhatatlanok és a CSU is elítéli őket”, de mindez nem menti fel a politikát azon felelőssége alól, hogy „válaszokat adjon a lakosság aggodalmaira és félelmeire” – mondta Horst Seehfoer. Rámutatott, hogy a bevándorláspolitika és a menekültek integrációja körül is sok a félelem, és úgy vélte, amíg nincs megfelelő válasz, ezek a problémák „felhajtóerőt” adnak a szélsőséges erőknek.