„A menekültválsággal párhuzamosan egyre elterjedtebb a vélekedés, miszerint a szíriai polgárháború megoldása nélkül a menekültek helyzete sem kezelhető. Nemes egoizmus, hogy így törődünk a szírek sorsával, hasonló, de földrajzilag távolabbi eseteknél, valószínűleg ritkábban hallanánk, a »problémát a kialakulásánál kell megoldani« maximáját. (Szomáliáról mi a véleményünk?) (…)
Az, hogy ma Szíria egy négy éve tartó véres polgárháború közepén van, nagyrészt a korábbi szír rezsimnek köszönhető. Bassár el-Aszad elnök emberiesség elleni bűnöket követett el, véreskezű gyilkos módjára kezelte a 2011-ben kirobbanó kormányellenes tüntetéseket, még a kémiai fegyverek bevetésétől sem riadt vissza. Egy vezető, aki saját polgárait szarin gázzal gyilkolja, nem kaphat még egy esélyt arra, hogy egy politikai közösséget irányítson. Nyilván a történelem tele van tárgyalásos rendszerváltásokkal, amelyek során gyilkos diktátorok is megtarthatták privilégiumaikat, és az elnyomó rezsim és az elnyomott polgárok igazságtételi és megbékélési bizottságok keretei között próbálták feldolgozni a tragikus múltat. Augusto Pinochet chilei diktátor bukása után is szenátor maradhatott, az igazságtételi és megbékélési bizottságok pedig helyenként hatékonyan járultak hozzá az okozott sebek feldolgozásához. (…)