Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Az éjszaka leple alatt moldovai tiltakozók három tonna fekáliát öntöttek egy vezető politikai párt központi irodája elé a fővárosban, Chișinăuban. Az esetet biztonsági kamera rögzítette.
Lesz mit feltakarítania Moldova egyik vezető politikai pártjának a napokban, hiszen vasárnap éjjel tiltakozók három tonna fekáliát öntöttek a Partidul Liberal Democrat din Moldova (PLDM) központi irodája elé. Az Unimedia, egy helyi újság értesülései szerint a rendőrök a videofelvétel alapján már azonosították és el is kapták a két elkövetőt. A két férfi ellen huliganizmus vádjával eljárás indult.
Már több hete tüntetnek az utcákon a PLDM–et is magába foglaló kormányzó koalíció ellen. A demonstrálók azt követelik a kormánytól, hogy indítson nyomozást a 2014–es választások előtt eltűnt banki pénzek ügyében. Három nagy moldovai bankból 1,5 milliárd dollárnak veszett nyoma.