Le Pen szerint véget kell vetni a Schäuble-féle megszorítási spirálnak, ami csak Görögország, a dél-európai országok és Franciaország elszegényítésére jó annak érdekében, hogy „megmentsék vele az eurót és az alacsony bérekre épülő német gazdasági modellt”. A politikus szerint a jelenlegi vezetőknek itt az ideje szembenézniük azzal, hogy az az EU, amit ma ismerünk, megbukik, és a jelenlegi rendszert csak nyomásgyakorlással, megfélemlítéssel és fenyegetésekkel tudják fenntartani.
„Az önök modellje olyan, mint az amerikai rabszolgaság: az emberek kifosztása, tisztességtelen verseny, az állampolgárok megfigyelése, a szociális háló leépítése és a kontinens bevándorlókkal való elárasztása” – mondta Le Pen, aki ezzel szemben meghatározta saját magát is: „Én egy másik modellt képviselek, egy olyat, ami a mában egyesíti Európa népeit. A függetlenség modelljét, a nemzetek Európáét egy többpólusú világban. Az ésszerű protekcionizmusét, az egyén szabadságát, valamint biztonságunk és identitásunk megőrzését a tömeges bevándorlás megállítása által.”
Számos politikus, többek közt a liberális Guy Verhofstadt is bekiabálásokkal színesítette a francia FN-vezér beszédét, mire Le Pen azt mondta: „Összefoglalva, sokan azt mondhatnák most, hogy én vagyok az Anti-Merkel. Tudják mit? Az vagyok!” Marine Le Pen ezt követően közvetlenül a kereszténydemokrata német kancellárnak címezte szavait: „Nem adom meg önnek azt a jogot, hogy egy Németország vezette Európa abszurd kísérletében döntsön fölöttünk! A német érdekek képviselete nem jogosítja fel önt más európai népek leigázására!”