A dán muszlimok közel fele Koránon alapuló jogrendet akar

2015. október 22. 11:33

Egy a napokban publikált kutatás szerint Dániában tízből négy muszlim azt szeretné, hogy a dán törvényeknek legalább részben a Korán legyen az alapja – írja a The Local DK. A megkérdezettek csak fele mondta azt, hogy a dán törtvényeknek a dán alkotmányon kell nyugodnia.

2015. október 22. 11:33

A Wilke közvélemény–kutatása kimutatta, hogy a Dániában élő muszlimok mintegy 10 százaléka azt akarja, hogy az ország törvényeinek kizárólag a korán szolgáljon alapjául – írja a The Local DK. További 26 százalékuk, pedig azzal is megelégedne, ha a Koránt csak részben vennék figyelembe a törvények megalkotásakor. Szerintük a törvényeknek a Korán és a dán alkotmány elegyére kellene épülniük. A megkérdezettek csak fele (53%) mondta azt, hogy a dán törtvényeknek a dán alkotmányon kell nyugodnia. Jelen közvélemény–kutatást csak egy héttel előzték meg azok az eredmények, melyekből kiderült, hogy a dán muszlimok 77 százaléka szerint a Korán utasításait teljes mértékben követni kell.

A dán–bevándorló kapcsolatokra specializálódott Jens Peter Frølund Thomsen szociológus meglepőnek nevezte az eredményeket. Szerinte igen csak rendkívülinek mondható, hogy a dán muszlimok ilyen nagy százaléka a szent könyvüket szertené a dán nemzeti jogrend alapjának megtenni. Ezzel párhuzamosan Radwan Mansour aarhusi imam kijelentette: szerinte is a dán alkotmányt és a Koránt ötvözve kellene irányítani az országot, hiszen azok egyáltalán nem ellentétesek egymással. A bevándorlás ellenes Dán Néppárt ugyanakkor a közvélemény–kutatásra reflektálva kiemelte: az újonnan közölt eredmények is mutatják, hogy a Dániában élő muszlimok száma problémát jelent az ország számára.

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2015. október 22. 22:46
Ez akkor lesz igazán izgalmas kérdés, amikor majd egy-két emberöltő múltán a lakosság fele muszlim lesz, hiszen ekkor a törvényhozásban elérhetik demokratikus úton, amit akartak... A liberális demokráciát a liberális demokráciára nagy ívben sz@ró kultúrákból érkezett tömegek a liberális demokrácia saját fegyverével fogják legyőzni, sakk-matt!!!
Gregorius
2015. október 22. 22:32
Akkor menjenek oda ahol tisztán a saria-t és az azt kiegészítő részeket alkalmazzák. Egy család életébe egy modern állam nem szól bele, ameddig nem követnek el a hagyományaikkal az ország törvényei szerinti bűncselekményt, de többet azért ne kívánjanak. (Papa megöli a lányát mert "erkölcstelen" életet él, ez bizony nálunk bűn...)
ottapont
2015. október 22. 16:58
'A dán–bevándorló kapcsolatokra specializálódott Jens Peter Frølund Thomsen szociológus meglepőnek nevezte az eredményeket.' Nem sok kapcsolata lehet a valósággal, és az ilyenek szokták megmondani a tutit, az ilyenek társadalom-mérnökösködnek. Meg is látszik a siralmas eredménye!
julcsi69
2015. október 22. 16:29
Kezd kinyílni a csipájuk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!