Spiegel: Merkel még nem tett le a menekültkvótákról

2015. augusztus 21. 16:50

Hétfőn találkozik Berlinben a német kancellár és a francia elnök: a menekültkérdésről is egyeztetnek majd. Sajtóhírek szerint Merkel azt reméli, hogy Hollande segítségével nyomást lehetne gyakorolni a kelet-közép-európai országokra, hogy mégis vezessék be a menekültkvótákat. Az EP külügyi bizottságának német elnöke rendkívüli uniós csúcs összehívását sürgeti a migrációs hullám miatt.

2015. augusztus 21. 16:50

Rendkívüli uniós csúcsértekezlet összehívását sürgette a menekültválság miatt egy pénteki interjúban az Európai Parlament külügyi bizottságának német konzervatív elnöke. Elmar Brok a ZDF német országos közszolgálati televíziónak pénteken azt mondta, hogy „évszázadok óta nem látott népvándorlás” kezdődik.

Egészen új helyzet állt elő, ezért a főnököknek kell kézbe venniük az ügyet” – mondta a konzervatív CDU politikusa. Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek a görög válságról tartott megannyi tanácskozás után most egy „menekültügyi csúcsot” kell tartaniuk – mondta Elmar Brok. A politikus szerint be kell vezetni a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szabályozó kvóták rendszerét, és uniós összefogással javítani kell a menekültügyi ellátáson azokban a tagországokban, amelyekben a menedékkérők elérik az EU területét.

A huszonnyolc EU-tagállam közös fellépéséről tárgyalt a német és a francia belügyminiszter is. A csütörtökön késő este Berlinben tartott megbeszélésen Thomas de Maiziere és francia kollégája, Bernard Cazeneuve egyetértett abban, hogy össze kell hangolni a menekültügyi szabályokat, így egyebek mellett közösen kell meghatározni az úgynevezett biztonságos származási országok körét. A német és a francia belügyminiszter szerint az Európai Bizottságnak a menedékkérők visszafogadásáról szóló egyezmények megkötésére kell törekednie úgynevezett harmadik országokkal, vagyis az Európai Unión kívüli államokkal, és a fejlesztési támogatásra szánt összegek átutalását ezeknek az egyezményeknek a betartásához kell kötnie.

A Spiegel Online hírportál egy pénteki, brüsszeli keltezésű beszámolója szerint Németország és Franciaország a legmagasabb szintre emeli a menekültválság ügyét, és közös fellépést tervez. Angela Merkel és Francois Hollande hétfőn találkozik majd Berlinben, Petro Porosenko ukrán államfővel folytatnak megbeszélést Ukrajna helyzetéről, de a tanácskozás előtt lesz egy német-francia kétoldalú egyeztetés a menekültügyi kérdésekről.

A Spiegel Online szerint Merkel azt reméli, hogy Hollande-dal összefogva sikerül megtörni a kelet-közép-európai uniós tagállamok ellenállását a menekültügyi kvótarendszer bevezetésével szemben. Arra is lehet számítani, hogy Berlin és Párizs megpróbál kidolgozni egy javaslatot arról, hogy mely államok minősíthetők biztonságos származási országnak. 

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ElQurMinator
2015. augusztus 22. 18:47
Ilyen aljas és kretén vezetői még nem voltak az EU-nak. Félelmetes. Sürgősen vissza kellene jönnie Sárközynek, egy Kohl szintű politikusnak, illetve Berlusconinak is.
Mich
2015. augusztus 22. 15:00
"be kell vezetni a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szabályozó kvóták rendszerét"... - EGY NAGY FRÁSZT! Menjenek egyenesen a cél-országba - akik aztán eldönthetik, hogy fenntartható-e a bevándorlás-politikájuk... "közösen kell meghatározni az úgynevezett biztonságos származási országok körét" - ÉPPEN ELLENKEZŐLEG: minden ország csak(!) szomszédos országot illetően állapítsa meg, hogy az "biztonságos ország"-e! (Ne az EU-intrika döntsön...
SwordFish
2015. augusztus 22. 12:57
Az Európai Unió megdöglött.
becskerekiz
2015. augusztus 22. 08:25
Ezt a nőt miért sztárolják?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!