Éjfél után még pár percig lehetett a kelet-ukrajnai konfliktussal érintett térségben lövéseket hallani, de aztán ezek abbamaradtak. Utóbb mindkét fél azzal vádolta a másikat, hogy megsértik a tűzszünetet, de független forrásból nem érkeztek ilyesmiről jelentések. Sajtóhírek szerint a szeparatisták megerősítették, hogy tartják magukat a tűzszünethez – írja az Index.
Az ukrán elnöki szóvivő, és az ukrán elnök által Luhanszk megye élére kinevezett kormányzó is azt közölte: éjfél után még becsapódott néhány rakéta Popaszna város központjában, de azóta a tűzszünetet alapvetően betartják.
Dmitro Timcsuk katonai szakértő, a kelet-ukrajnai harcok övezetében adatokat gyűjtő Információs Ellenállás nevű szervezet vezetője szintén megerősítette, hogy a tűzszüneti megállapodás életbe lépése óta jelentősen csökkent a feszültség a térségben. Elszórtan, legfeljebb tíz alkalommal lőttek a szakadárok, főként a két megyeszékhely között félúton lévő Debalceve településnél és Luhanszk városa környékén – írta Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy „aktív támadótevékenységet sem a szakadárok, sem az orosz csapatok jelenleg nem folytatnak”. Kitért ugyanakkor arra, hogy a tűzszünet életbe lépése előtt, szombaton rekordmennyiségű támadás érte az ukrán állásokat