Tóásó nővére a Facebookon azt írta: „Most megy vissza a börtönbe. Kezdődik a bürokrácia a hazahozataláért”. Az MTI megkeresésére Tóásó Edit, aki maga is jogász, kifejtette: még sok papírmunkát kell elvégezni, ami a börtönparancsnokra vár majd. A latin-amerikai ország bürokráciáját ismerve lehet arra számítani, hogy elhúzódik majd a folyamat – tette hozzá. Hangsúlyozta: a magyar külügyi tárca a külképviseleten keresztül most sokat tehet Tóásó Előd mielőbbi szabadon bocsátásért, például azzal is, hogy mielőbb kaphasson útlevelet a hazatéréshez.
A magyar Külügyminisztérium közleményben üdvözölte, hogy az évek óta jogellenesen fogva tartott Tóásó Elő szabadlábra kerülésének pillanata nagyon közel van. Szijjártó Péter utasította Magyarország Bolíviába akkreditált Buenos Aires-i nagykövetét és konzulját, hogy személyesen járjanak el a helyi hatóságoknál annak érdekében, hogy Tóásó Előd mielőbb elhagyhassa az országot. A konzuli szolgálat fel van készülve arra, hogy a megfelelő technikai segítséget biztosítsa számára – tette hozzá a tárca.
A közlemény szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium folyamatosan figyelemmel kísérte az ügy fejleményeit, a konzuli szolgálat feladat- és hatáskörének megfelelően minden intézkedést és segítséget biztosított és biztosít annak érdekében, hogy egy Magyarországtól távoli országban eljárás alá vont magyar állampolgár konzuli védelemben részesüljön.