Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Az auschwitz–birkenaui tábornál tartandó kedd délutáni megemlékezésen 42 állam képviselői vesznek majd részt.
Az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulójára emlékezik ma a világ. A megemlékezés mottója: „Hallgasd meg a túlélők szavát”. A szervezők elsősorban a holokauszt szemtanúit szólaltatják meg, hogy a történelmi katasztrófákat kiváltó, megalázásra, megvetésre, emberirtásra való hajlamainkra figyelmeztessenek – mondta Piotr Cywiński, az auschwitzi múzeum igazgatója.
Oświęcim városában, az egykori láger hírhedt kapujának árnyékában már reggel óta gyülekeznek az emlékezők. Délután fél négykor kezdődik megemlékezésen 42 állam képviselője lesz jelen, Magyarországot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere képviseli, és a Mazsihisz, valamint az Élet Menete Alapítvány szervezésében induló csoportok is jelen lesznek.
