Partizánok is beszálltak a szakadárok elleni harcba Kelet-Ukrajnában

2014. december 04. 12:42

A Donyeck-medencében partizánegységeket alakítottak helyi lakosok, és szembeszállnak a szeparatistákkal. Egy ilyen csapat két nap alatt több mint száz szakadárt ölt meg az ukrán hadsereggel együttműködve – közölte a hadsereg. Az ukrán sajtó arról ír, hogy a kelet-ukrajnai lakosság elégedetlen a szakadár vezetéssel, mert nem kapnak nyugdíjat, sem más ellátást.

2014. december 04. 12:42

Egy partizáncsapat Donyeck megyében két nap alatt több mint oroszbarát szakadár fegyverest ölt meg az ukrán hadsereggel együttműködve – állította csütörtökön a Kijevben terrorellenesnek nevezett kelet-ukrajnai kormányhadművelet parancsnoksága. Korábban Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokról információkat gyűjtő katonai szakértő is jelezte, hogy a Donyeck-medencében partizánegységeket alakítottak helyi lakosok, és szembeszállnak a szeparatistákkal. Ez azonban az első hír, amely konkrét partizánakciókról és eredményekről számol be.

A közlemény szerint a partizánok a Donyeck közelében, attól nyugatra lévő Sztaromihajlivka településen, egy mezőgazdasági telepen „körülbelül ötven” szakadárral végeztek hétfőn. Másnap egy rajtaütésben újabb tíz szeparatistát öltek meg, a Donyecktől északra, Horlivka közelében lévő Petrivka településnél pedig még ötvenet.

Donyeck-medencében fokozatosan növekszik a lakosság elégedetlensége a szakadár vezetéssel szemben – írta az ukrán sajtó csütörtökön. Ez a tendencia felerősödött azóta, hogy november 2-án saját általános választásokat rendeztek, amelyeket Kijev illegitimnek minősített, és amelynek eredményét egyetlen állam sem ismerte el hivatalosan, még Oroszország sem.

A harcok térségében javarészt idős és szegény emberek maradtak, a jobb módúak elmenekültek. Az ott maradtak újságíróknak arról számolnak be, hogy hónapok óta nem kapják meg nyugdíjukat vagy a nekik járó szociális ellátást. A nyugdíjasok segélyszervezetektől kapnak időről időre élelmiszereket. 

November 5-én az ukrán kormány úgy határozott, hogy átmenetileg leállítja az oroszbarát szakadárok által megszállva tartott területek állami költségvetésből történő támogatását, beleértve a nyugdíjak és a szociális ellátások folyósítását. Ezeket az összegeket a jogosultak felvehetik az ukrán fegyveres erők által ellenőrzött bármelyik településen, ha ottani lakcímre bejelentkeznek, más esetben visszamenőleg kapják majd meg juttatásaikat, miután az ukrán hadsereg visszafoglalta településüket a szakadároktól. A döntést Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök azzal indokolta, hogy az állam hiába folyósította eddig a nyugdíjak és szociális ellátások összegét a szakadárok által megszállt területekre, a pénzt nem kapták meg a lakosok a szeparatistáktól. „A kormány pedig nem hajlandó szélhámosokat és terroristákat szponzorálni” – szögezte le a kormányfő.

Helyszíni beszámolók alapján a szakadárok úgynevezett nyugdíjjegyeket osztanak, amiért nem tudni, mit kapnak cserébe az ellátottak. A nyugdíjjegyekért mégis több ezren állnak sorokban a hivatali épületek előtt. Nemrég az ukrán média arról adott hírt, hogy a szakadárok a béreket élelmiszerekben akarják kifizetni.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gregoripehh
2014. december 04. 17:59
Navégre.
thymian
2014. december 04. 15:21
Mert a várost elfoglalta sok ezernyi partizán. https://www.youtube.com/watch?v=PiUg_QdVEZc
kizökkentidő
2014. december 04. 15:07
https://www.youtube.com/watch?v=dhLbcCzey6A https://www.youtube.com/watch?v=CRLktRQZvf0
Akitlosz
2014. december 04. 14:39
Amúgy az Iszlám Állammal mi a helyzet? Gyanúsan csendes mostanában a nyugati propagandagépezet. Az Iszlám Állam projektről letettek, elhalasztották, mert inkább Ukrajnában akarnak előbb háborút?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!