Tüntettek az izraeli bombázások ellen

2014. augusztus 03. 12:00

Washingtonban és több európai nagyvárosban is tüntettek az izraeli bombázások ellen. A washingtoni tüntetők az amerikai kormányt is bírálták.

2014. augusztus 03. 12:00

Az Egyesült Államok fővárosában valamint több európai nagyvárosban is tüntettek az izraeli bombázások ellen – számolt be az Euronews. A washingtoni demonstrációról a kínai központi televízió beszámolója szerint több ezren meneteltek táblákkal, háborúellenes jelszavakat skandálva. Sokan bírálták Izrael háborús taktikáját, azonban a washingtoni tüntetők az amerikai kormányzatot is kritizálták a demonstráción szombaton.

Az egyik tüntető így bírálta az amerikai kormányt: „Folyamatosan pénzelik őket. Pénzt adnak Izraelnek, fegyvereket, de semmi nem történik, vagyis nem állnak le. Bombázzák a palesztinokat, ölik őket, de itt továbbra is támogatják a háborút.”

A gázai harcok miatt Európa több városában is tüntettek. Párizsban legkevesebb hatezren mentek ki az utcákra, ahol palesztin zászlóval és performansszal emlékeztek a háború áldozataira. Németország több városában – Berlinben, Frankfurtban, Münchenben és Hamburgban – is demonstráltak a háború ellen.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2014. augusztus 04. 00:07
Atomot nekik!! Pusztuljon az összes liberálnáci cionista féreg! De addig ameddig nem rángatják bele az egész világot egy mindent elpusztító világháborúba!!!!
heep
2014. augusztus 03. 22:18
Nem tüntetni kellene Izrael ellen, hanem bombázni. Had érezzék azt amit a palesztinok. Mi meg milyen jól mulatnánk.
zazri
2014. augusztus 03. 20:43
https://www.youtube.com/watch?v=lnRSd1SPKoM&feature=player_detailpage#t=141&utm_source https://www.youtube.com/watch?v=mqvojgoCnng
tunde04
2014. augusztus 03. 19:41
Ámerikában még az ott élő izraeliek is tüntettek Izrael háborúja ellen. Ejrópában madnem minden országban tüntetnek a palesztinokért. Nálunk meg a mazsihisz diktál és felszólítja a kormányt, h álljon ki Izrael mellett. a gyomrom forog ettől az egésztől. bezzeg ha itt tüntetnénk a palesztinokért, akkor tele lenne az ámerikai meg az ejrópai libsi sajtó is, h Magyarországon dúl a rasszizmus,ántiszemitizmus és egyre több nácikok vannak. Ma olvastam egy hírt: egy palesztin házaspárnak négyes ikrei születtek 3 nappal ezelőtt. a kicsik jól vannak, haza is mehetnének, de nincs hova, mert a szülők a bombázások miatt kénytelenek voltak elmenekülni. az első gondolatom az volt, h majd az izraeliek megölik őket. elvégre nekik nem számít egy gyerek élete sem, hátmég négyé!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!