Rasmussen szerint figyelemelterelés lehet az orosz segélykonvoj

2014. augusztus 26. 08:22

Elterelő hadművelet lehet az oroszok által Kelet-Ukrajnába küldött segélykonvoj, amellyel Moszkva az orosz csapatok ukrajnai jelenlétéről akarja elterelni a figyelmet - figyelmeztetett Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a Financial Times európai kiadásának adott nyilatkozatában.

2014. augusztus 26. 08:22

Ez az egész azt a célt szolgálhatja, hogy elterelje a figyelmet a nyílt katonai műveletekről” – vélekedett Rasmussen, aki attól is tart, hogy a kijevi kormánycsapatok előrenyomulása a fegyveres lázadókkal szemben közvetlenebb orosz akciókat provokálhat. Rasmussen elmondta, hogy egyre jelentősebb orosz katonai erők állomásoznak az ukrán határ közelében, valamint hogy a szövetség több forrásból is olyan információk birtokába jutott, hogy az orosz tüzérség a határ túloldaláról és Ukrajna területéről is ágyúzik.

A dán politikus egyúttal azt állította, hogy miután Moszkva nem engedte, hogy a vöröskereszt emberei vagy az ukrán hatóságok átvizsgálják az első segélykonvojt, nem lehet kizárni, hogy a kamionok utánpótlást szállítottak a kelet-ukrajnai fegyveres felkelőknek. A főtitkár ugyanakkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy Moszkvának inkább gazdasági és nem katonai következményekkel kell szembenéznie.

A lap úgy véli, a jövő heti walesi NATO-csúcson a szövetség arról dönthet, hogy megerősíti katonai jelenlétét az Ukrajnával és Oroszországgal szomszédos tagállamokban. „A NATO a jövőben láthatóbban jelen lesz Keleten” – húzta alá Anders Fogh Rasmussen.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2014. augusztus 26. 13:41
"Elterelő hadművelet lehet az oroszok által Kelet-Ukrajnába küldött segélykonvoj..." MINDENKI MAGÁBÓL INDUL KI.
Forsz
2014. augusztus 26. 11:55
Megy egyelőre a szájkarate. Naná, hogy Putyin tagad. Miért? Melyik hatalom nem így viselkedik? A Nyugat semmivel sem különb, viszont szélesebb körben harsog a médiája. Nekünk a nyugati és az aktuálisan hivatalos ukrán maszlag jut, de nem kell beszopni. A lényeg nem az, amit egymásnak hazudoznak. A lényeg az, hogy Putyin egyre kevesebb energiát fog fektetni a verbalitásra és egyre kevésbé fogja érdekelni, mi hangzik el a nyugati liberális médiában. Most Rasmussen arra tett utalást, hogy a NATO fokozni fogja a keleti területeinek hadászati megerősítését. Ez már feltételezheti, hogy a következő lépés a Porosenko féle Ukrajna csatlóssá tétele. Az már hab - illetve inkább szar - a tortán, hogy egy korábbi megállapodásban a Nyugat vállalta, hogy ilyen lépésre nem kerül sor. Ezután ne csodálkozzon a NATO, ha egy szép reggel arra ébred, hogy Oroszország pedig felvonult ezeknek a keleti területeknek a határára. Mert deklarált orosz álláspont, hogy az oroszok nem engedik, hogy a NATO és ezzel az USA Ukrajnát felhasználva, az orosz területig terjeszkedjen. Ez pedig már nagyon kemény. Mert, hogy most még az oroszok diplomatásdit játszanak, kommunikálnak, az ne tévesszen meg senkit. A nyugati területeik védelme érdekében, amint más eszköz nem áll rendelkezésre, skrupulusok nélkül lerohanják Ukrajnát. Szarni fog ettől kezdve Putyin arra, hogy mit vartyog a zsidók liberós médiája, mi pedig újra határosak leszünk velük. HOGY AZUTÁN EZ HÁBORÚ LESZ-E VAGY SEM, KI TUDJA? DE AZ TUDHATÓ, HOGY EZ A GECI UKRÁN VEZETÉS, MEG A HIPERNACIONALISTA BANDÁJUK ENNYIT NEM ÉR! Na most ki az agresszor, ki fenyeget kit?
OberEnnsinnen
2014. augusztus 26. 11:20
Anders Fogh Rasmussen, mit rejtegetsz a múltadból, hogy ekkora baromságokra vagy képes? Mivel fognak, mivel zsarolnak, hogy azt tedd, amit várnak tőled? ... "az orosz tüzérség a határ túloldaláról és Ukrajna területéről is ágyúzik." - Te aztán tudod. Elmondom neked, hogy Kamcsatkáról lövik Ukrajnát, nem a "a határ túloldaláról."
kamasuka
2014. augusztus 26. 10:46
Majd erre azért varrjatok gombot! http://rt.com/news/182756-china-supersonic-submarine/ :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!