Miután a segélyszállítmány átrakodását az orosz fél visszautasította, Ceholko szerint háromféle forgatókönyv megvalósulásával lehet számolni. Az első, hogy a segélyszállítmány ürügyén Oroszország fegyveres erői benyomulnak Ukrajna területére. A második, hogy Harkiv megyében – ahol a konvoj az előzetes tervek szerint átlépné az ukrán határt – Oroszország provokációra használja fel a szállítmányt, amelyet nagy valószínűséggel katonai agresszió követ. A harmadik lehetőség a sajtótitkár szerint az, hogy a segélykonvoj Luhanszkhoz közel lép be Ukrajna területére, az ukrán határőrök és az EBESZ képviselői átvizsgálják a szállítmányt, majd az EBESZ-misszió végigkíséri a konvojt a szeparatisták ellenőrizte területen, a segélyt pedig Luhanszkba érve a vöröskereszt osztja szét.
A tisztségviselő elmondta: szerdára virradó éjjel határozat született arról, hogy elfogadják a Luhanszknak szánt segítséget, de nem engedik az orosz inváziót. A döntést azon a közös értekezleten hozták meg, amelyen Porosenko elnök, Arszenyij Jacenyuk kormányfő és Olekszandr Turcsinov parlamenti elnök, valamint az illetékes minisztériumok vezetői vettek részt.
Kijelentette, hogy a nemzetközi segélyszállítmány ukrán része már szerdán útnak indul Luhanszk felé. Ennek mennyiségéről és tartalmáról azonban nem hozott nyilvánosságra információkat.
Ukrán sajtókommentárokban az orosz segélyszállítmányt provokációnak, illetve Moszkva propaganda-akciójának minősítik. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága szerdán jelezte, hogy még mindig nem kapta meg a tételes listát a Kelet-Ukrajna felé kedden útnak indított orosz segélyszállítmány tartalmáról.