Kovalcsuk a pénzintézet elnöke és legnagyobb részvényese, tulajdonrésze tavaly 38 százalékos volt. Samalovnak 10 százalékos részesedése van a bankban, amely a Krím elcsatolása óta több fiókot is nyitott a félszigeten, konszolidálva ezzel a törvénytelenül annektált térség integrációját az Oroszországi Föderációba.
Mind Kovalcsukra, mind Samalovra nézve szintén terhelő, hogy a Bank Rosszija emellett meghatározó tulajdonhányaddal rendelkezik a Nemzeti Médiacsoportban, amelynek tévécsatornái aktívan támogatják az Ukrajna destabilizálására irányuló orosz kormánypolitikát. Az orosz elnök hivatalából vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat rendelt el az Európai Unió Alekszej Gromovval szemben is, aki az elnök kabinet vezetőjének első helyettese, és ugyancsak azért felelős az ukrajnai válságért, mert ő adott utasítást több médiumnak, hogy álljanak a kelet-ukrajnai fegyveres szeparatisták oldalára, valamint támogassák a Krím elcsatolásának politikáját.
Aktívan fenyegeti Ukrajna területi egységét, szuverenitását még a most nyilvánosságra hozott lista szerint Okszana Csigrina, az úgynevezett Luhanszki Népköztársaság kormányának szóvivője. Szankciókat rendelt el emellett az EU Borisz Litvinovval szemben, aki a Donyecki Népköztársaság Legfelső Tanácsának elnöke, s döntő szerepe volt az el nem ismert népszavazás megszervezésében a terület Ukrajnától való elszakadásáról. Beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással sújtja még az Európai Unió rajta kívül Szergej Abiszovot is, akit a Krím belügyminiszterévé nevezett ki Vlagyimir Putyin.