A francia külügyminiszter közben Kairóba utazott, ahol tárgyalt Mahmús Abbász palesztin elnökkel. Abbász tanácsára kapcsolatba lépett Háled el-Attíja katari külügyminiszterrel azért, hogy bírja jobb belátásra a Gázai övezetet uraló Hamászt. A Murszi mögött álló Muzulmán Testvériség mozgalmat támogató Katar menedéket nyújt a Hamász egyes vezetőinek is. Katari hivatalos források szerint az olajban gazdag Öböl-menti állam 500 millió dolláros segélyt ajánlott fel a gázaiaknak, s csütörtökön jelezte, hogy átvenné Kairó közvetítő szerepét.
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök pénteken zsarnoknak nevezte Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfőt, s kijelentette, hogy Kairó nem számít megbízható közvetítőnek Izrael és a palesztinok között. Erdogan azt is felrótta az egyiptomiaknak, hogy az övezetet ellenőrző Hamászt megkerülve kívántak egyességre jutni Izraellel és Abbásszal.
Szombaton Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára is a Közel-Keletre utazik, hogy előmozdítsa a helyzet rendezését. Pénteken a gázai helyzet miatt összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Erről Jeffrey Feltman, Ban Ki Mun politikai ügyekért felelős helyettese azt mondta: elengedhetetlen a tűzszünet ahhoz, hogy sikerrel járjanak a humanitárius erőfeszítések. Hozzátette, hogy a teljesítőképessége határán jár az ENSZ menekültekkel foglalkozó ügynöksége.