Turcsinov: Bonyolódik a kelet-ukrajnai terrorellenes művelet

2014. május 05. 12:45

Miközben újra harcok bontakoztak ki hétfő reggel a kelet-ukrajnai Szlovjanszk városában, az ottani tévétorony környékén. A hatóságok erősítést küldtek az ugyancsak háborgó Odesszába, az ügyvezető ukrán államfő elismerte: nehézségekbe ütközik a szakadárok elleni terrorellenes fellépés, mert támogatja őket a helyi lakosság.

2014. május 05. 12:45

Újabb szlovjanszki összetűzésről adott hírt több kijevi sajtóorgánum. Egyes hírportálokon olyan tudósítások jelentek meg, hogy az összecsapásban egy szakadár fegyveres meghalt és többen megsebesültek, de a TSZN televízió helyszínen tartózkodó tudósítói ezt egyelőre nem tudták megerősíteni. A helyi szakadár „önvédelmi vezérkar” egyik képviselője azt mondta, hogy az ukrán fegyveres egységek megtámadták a szakadárok egyik őrhelyét a városnál, és ott jelenleg elkeseredett harcok folynak. Úgy tudja, hogy öt Moszkva-barát fegyveres megsebesült. Az ukrán belügyminiszter sajtószolgálata arról számolt be, hogy a hatóságok erősítést küldtek Odesszába: megérkezett a Fekete-tenger partján fekvő városba a Nemzeti Gárda önkéntesekből alakult különleges egysége, hogy részt vegyen a közrend fenntartásában. Odesszában a múlt pénteken zavargások törtek ki, amelyekben 46 ember meghalt. 

Arszen Avakov belügyminiszter közölte, hogy hétfőre virradóra Odesszából egy közép-ukrajnai megye fogdájába szállítottak 42 embert, akiket a pénteki zavargások idején vettek őrizetbe, nehogy megismétlődjön az, ami vasárnap történt: a helyi rendőrség szabadon engedett mintegy hatvan gyanúsítottat, miután Moszkva-barát tiltakozó tömeg támadt a város rendőrkapitányságára. Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvezető államfő közben az 5. Kanal tévének nyilatkozva elismerte, hogy a kelet-ukrajnai terrorellenes művelet „bonyolódik”, tekintettel arra, hogy a térségbeli lakosok is támogatják a szakadár fegyvereseket, és előfordult, hogy az ottani rendőrök is rokonszenveznek velük. Hangsúlyozta, hogy ezekben a megyékben gyakorlatilag teljesen meg kell újítani a rendfenntartó erőket a haza védelmére kész helyi „hazafiakkal”. Ott, ahol a rendőrség támogatta a törvényellenes cselekményeket, büntetőjogi eljárásokat kell indítani - tette hozzá. Turcsinov leszögezte, hogy a nehézségek ellenére a hatósági és katonai terrorellenes művelet folytatódik. Méltatta a nemrégiben újra létrehozott Nemzeti Gárda hatékonyságát. Azt mondta, hogy erre az alakulatra támaszkodik a terrorellenes művelet, és a gárdisták példaként szolgálhatnak másoknak. 

Az ukrán belügyminisztériumnál közölték hétfőn, hogy a Krímben Szerhij Akszjonov, a terület ideiglenes kormányzójának utasítására a Basmaki (Cipők) nevű bűnbanda egyik vezére, Mikolaj Cserednik – ragadványnevén Kopasz – embereket toboroz, hogy terrorcselekményeket hajtsanak végre Ukrajna keleti és délkeleti régióiban. A tárca szerint Oroszország felfegyverzi őket. Cserednik állítólag már két négyszáz fős osztagot hozott létre afganisztáni veteránokból, illetve orosz vagy ukrán katonákból, és ezek az egységek jelenleg Szlovjanszk környékén tevékenykednek. A kijevi média arról is hírt adott hétfőn, hogy a kelet-ukrajnai események miatt már sok helyen az oktatás is szünetel. Egy felmérés szerint a Szlovjanszki járásban a diákok negyven százaléka jár iskolába, míg az óvodásoknál 23 százalékos az arány. A kisebb falvak gyerekei nem jutnak el a városi iskolákba.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2014. május 05. 19:44
Jóasszony. Engem és a békemeneteken résztvevő 20-30 barátomat és jóismerősömet semmilyen önkormányzat sem támogatta. A vidékiek a buszt maguk szervezték és fizették. Ezzel szemben az mszp a buszoztatást beismerte, a költségekre is panaszkodott. Ehhez képest egy sportcsarnoki nagygyűlés kivételével még egy zsákutcát se tudtak megtölteni, nemhogy a Hősök terét. Négy éve küzdesz a Mandin, mint malac a jégen, de nem okulsz. Téged se térít észhez a méretes bukta (bár nem is számítottam rá). Meglepne, ha egy ballib képes lenne kijelenteni: bocs', tévedtem. Emberi dolog, de sajna a hozzád hasonlóktól a belátás távol áll.
kukagyerek
2014. május 05. 14:58
Nem tudom ki hogy van vele, de ennek a Turcsinovnak elég bizonytalan a jövője. Nem lennék a helyében!
Senye Péter
2014. május 05. 14:33
A politikai bajkeverés nagymestere, Lenin jegyezte meg, hogy egy kocsmai verekedésben sem lehet minden egyes pofon igazságtartalmát mérlegelni.
Kárpáti Zoltán
2014. május 05. 13:18
"Arszen Avakov belügyminiszter közölte, hogy hétfőre virradóra Odesszából egy közép-ukrajnai megye fogdájába szállítottak 42 embert" Gondolom, egytől-egyig oroszok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!