Az IMF vezetője Jim Yong Kimmel, a Világbank elnökével, Angel Gurríával, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával, Roberto Azevedóval, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatójával és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) főigazgatójával, Guy Ryderrel tárgyalt Berlinben a német kancellár meghívására. Angela Merkel és a legfőbb nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezetek vezetői a találkozó után kiadott közös nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy a világgazdasági környezet érezhetően javult az utóbbi időszakban, de a jelentős mértékű és tartós növekedés „még távol van”, és „komoly kockázatok” fenyegetik a kibontakozást.
Az IMF szerint a világgazdaság az idén 3,6 százalékkal, 2015-ben 3,9 százalékkal növekedhet, a WTO szerint pedig a világkereskedelem volumene az idén 4,7 százalékkal, 2015-ben 5,3 százalékkal bővülhet. Ugyanakkor a rendkívül magas munkanélküliség, a beruházások alacsony szintje, a növekvő társadalmi egyenlőtlenség és a feltörekvő gazdaságok növekedési lendületének visszaesése rontják a kilátásokat, a legtöbb fejlett ipari országban pedig továbbra is túlságosan nagy az állam, a vállalkozások és a háztartások adóssága - áll a nyilatkozatban, amelyben mindenekelőtt azt emelték ki, hogy tovább kell folytatni a szerkezeti reformokat az innováció ösztönzése és a képzési rendszer javítása, valamint a versenyképesség erősítése és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése céljából.