Az orosz államfő szerint ugyanakkor nincs akadálya annak, hogy a Nyugat és az Oroszország között az ukrán válság miatt feszültté vált kapcsolatok javuljanak. „Ez nem rajtunk, illetve nem csak rajtunk múlik, hanem a partnereinken” – fogalmazott. A Nyugattól elvárt konkrét lépésekről nem beszélt, szóvivője azonban pénteken arra utalt, hogy a Nyugat részéről nincs meg az Oroszország iránti tisztelet. Vlagyimir Putyin az interjúban kijelentette, „természetesen” kitüntetéseket fog adományozni katonáknak, akik részt vettek a Krím félszigeti hadműveletben.
A Nyugat által Ukrajna részének tekintett területen az Oroszországhoz való csatlakozásról szóló népszavazással kapcsolatos bírálatokat visszautasította. Rámutatott, hogy a szavazásra jogosultak 83 százaléka járult az urnákhoz, amit lehetetlenség lett volna „megrendezni”.
Ugyancsak visszautasította azokat az összehasonlításokat, amelyekről nyugati elemzők beszéltek Moszkva 1990-es évekbeli csecsenföldi terrorizmusellenes hadműveletei és az ukrán kormánynak a Moszkva-párti szeparatisták elleni fellépése kapcsán. Csecsenföldön jól képzett, külföldről felfegyverzett csapatokról volt szó, és ez nagy különbség – szögezte le.