„Csakhogy Medvedcsuk projektje, az Ukrán Választás sehogy sem tudott szert tenni kellő népszerűségre, annak ellenére sem, hogy Oroszország komoly pénzekkel segítette. Putyin kénytelen volt megérteni, hogy elveszítheti a 2015-ös választásokat, miáltal jelentősen csökkenhet a befolyása Ukrajnában. A Kreml ezek után hozzálátott a B terv végrehajtásához. A B terv Ukrajna destabilizációjáról szólt. Kiindulópontnak jól megfelelt az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés aláírásának megakadályozása. Az emberek az utcákra vonultak. Ám a tüntetések intenzitása csakhamar alábbhagyott. Ekkor, november végén egyértelműen kiderült, hogy valakik tervezett módon öntik az olajat a tűzre. Az elhalni látszó ellenállás akkor kapott először új erőre, amikor november 30-án éjjel a rendőrség megtámadta a békésen tüntető egyetemistákat a Majdanon. Ezután a hatalommal elégedetlen és az értelmetlen erőszak miatt feldühödött ukránok százezrei jelentek meg a Függetlenség terén Kijevben.
Hasonlóan zajlottak az események akkor is, amikor a szervezett ellenzék vezetői január-február folyamán eredményesnek tűnő megbeszéléseket folytattak Janukoviccsal. Egyszer csak felbukkant a semmiből az úgynevezett Jobboldali Szektor, a radikális nacionalisták csoportja. Ezekről az emberekről, erről a szervezetről azelőtt senki semmit nem hallott, és egyszer csak fiatal, felfegyverzett fiatalok jelentek meg, akik Molotov-koktélokkal dobálták a rendőröket a kamerák előtt. Ma, kis idővel a történtek után nem kevesen állítják: a Jobboldali Szektort is a Kreml politikacsinálói tervezték. Az ellenállás a megjelenésükkel valóságshow-vá alakult át, amelyet napi huszonnégy órában közvetített a televízió.
Így jutottunk el a február 18. és 20. közötti napok tragikus eseményeiig. 18-án megszületett az esély, hogy a parlament megállapodjon az előrehozott elnök- és képviselő-választásokról, csakhogy váratlanul mesterlövészek tűntek fel a kijevi háztetőkön, és lőni kezdtek mindenkire, akit mozogni láttak. Áldozataik közt nemcsak civilek voltak, rendőrök is. Ezek után a Majdan egyszerűen elsöpörte a regnáló hatalmat. Mindezeknek a provokációknak egyértelműen megfigyelhető ciklikus karakterük volt, rendre akkor lobbantak fel, amikor megmutatkozott az esély a békés rendezésre, amikor körvonalazódott a kiút a krízisből.”