McCain kijelentette: kívánatosnak tartaná a lengyelországi és a csehországi rakétaelhárító rendszer kiépítésének azonnali újrakezdését, közös hadgyakorlatok megtartását az Egyesült Államok „baltikumi barátaival”, és egy „kis létszámú” amerikai katonai delegáció küldését Kijevbe, annak megtárgyalására, hogy az Egyesült Államok miként tudna segíteni elsősorban az ukrán légvédelem újjáépítésében. McCain szerint a Nyugat és személyesen Barack Obama amerikai elnök is „totálisan félreértette”, hogy milyen ember és mi mindenre képes Vlagyimir Putyin, és eljött az ideje az orosz elnökről alkotott vélemény „teljes átértékelésének”.
Vlagyimir Csizsov orosz EU-nagykövet a BBC-nek nyilatkozva ugyanakkor kijelentette, hogy a Krím és Oroszország „újraegyesítése” nem volt előre tervezett akció. A diplomata szerint mindazonáltal a lépés egy „60 évig tartó abnormális helyzetnek vetett véget”. Csizsov szerint „súlyos hiba” lenne, ha az Egyesült Államok katonákat vagy katonai segélyt küldene Ukrajnába. Hozzátette azonban, hogy Oroszországnak egyáltalán nem áll szándékában fegyveres erő küldése Ukrajna „vagy Európa más térségeibe”.
Moszkva csak azt akarja, hogy „bárki legyen is hatalmon Kijevben”, vegye figyelembe az Ukrajna keleti részén élő orosz nemzetiségűek, orosz ajkúak és az országrész teljes lakosságának érdekeit - mondta a BBC-nek nyilatkozva vasárnap Oroszország EU-nagykövete.