A Vesztyi Nyegyeli (A Hét Hírei) című műsorában, amelyet a szocsi téli olimpia záróünnepsége után vasárnap este sugárzott az orosz televízió egyes csatornája, Kiszeljov bírálta az Egyesült Államokat és az Európai Uniót is az ukrajnai zűrzavar kialakulásában játszott szerepükért, de ezután Janukovicsra térve azt mondta, hogy ő a fő felelőse az ukrajnai fejleményeknek. Kiszeljov szerint Ukrajna esetében az államiság végéről lehet beszélni. Egy állam fő feladata az állampolgárok biztonságának szavatolása. Ha ezt egy állam nem teljesíti, akkor az az állam nem létezik – állapította meg. „A Nyugat az Nyugat, de egy államfő mindig alapvető felelősséget visel országáért. Viktor Janukovics az összes elnöki jogkörök birtokában köteles lett volna biztosítani az ország stabilitását, megszüntetni a szakadást, csírájában elfojtani a szélsőségességet” – mondta.
„Janukovics nemcsak egy működő állami stratégiát nem volt képes kidolgozni, hanem még az ország valódi nemzeti érdekeit sem tudta megfogalmazni” – folytatta a műsorvezető, akit Putyin februárban érdemrenddel tüntetett ki, és akinek a műsorát azért nézik, mert az ott elhangzottak a Kreml politikáját tükrözik, s azt jelzik, hogyan szeretné láttatni a kormány a világ eseményeit. „Az csak látszat volt, hogy Janukovics összezavarodott. Valójában igenis intézkedett. Az eredmény: valódi hazaárulás. Elárulta az ukrán népet, partnereit, sőt – ami az aljasság mélypontja – saját rendőrségét is” – mondta Kiszeljov. „A következmények visszafordíthatatlanok. Ukrajna egy lépésre van a szakadástól, és talán már át is lépte a polgárháború küszöbét” – folytatta. „Janukovics Ukrajnában nem politikai tényező többé. Amit hátrahagyott, az az anarchia” – állapította meg végül Kiszeljov.
Oroszország, amely decemberben 15 milliárd dolláros pénzügyi segélyt ígért Ukrajnának, a múlt héten jelezte, hogy Janukovicsnak helyre kell állítania a rendet, vagy kockára teszi Moszkva támogatását. Dmitrij Medvegyev orosz elnök kijelentette: kormánya csak akkor teljesíti ukrán partnereinek tett ígéreteit, ha a szomszédos országban törvényes és hatékony lesz a hatalom. Figyelmeztetett: az ukrán hatalomnak arra kell összpontosítania, hogy megvédje az embereket, és nem engedheti meg, hogy „lábtörlőnek használják”.