Halálnak ideje – Kijev

2014. január 22. 15:51

Úgy tűnik, lassan lezárják a szemét az Európáról ábrándozó Ukrajnának. Milliók álma ér véget hamarosan az erővel, pénzzel és rezsicsökkentéssel Kelet felé fordított hatalmas országban.

2014. január 22. 15:51
Novák Tamás

Úgy tűnik, lassan lezárják a szemét az Európáról ábrándozó Ukrajnának. Milliók álma ér véget hamarosan az erővel, pénzzel és rezsicsökkentéssel Kelet felé fordított hatalmas országban. A múlt hét végén az elnökhű ukrán parlament elfogadta a gyülekezési jogot lényegében megszüntető törvényeket, amik január 20-án, hétfőn léptek életbe. Erre válaszul a héten elszabadult a pokol Ukrajnában. A tüntetések illegálissá váltak, a törvények értelmében a tüntetőkből lázadók lettek. Így már hétfőn elkezdték kapni a tüntetésen résztvevők az sms-eket a szolgáltatójuktól, hogy bemérték, és mint a zavargások résztvevőit regisztrálták őket, ami az új törvények értelmében 15 évvel büntethető.

Hétfőtől aztán minden este komoly harcok kezdődtek Kijevben. A tüntetők mellé álltak a Dinamo focicsapat ultrái is. A legkomolyabb harcok a tüntetők központjától néhány száz méterre található Dinamo-stadion mellett bontakoztak ki. Ez az út vezet egyébként az ukrán parlamenthez is, amelyet a rendőrök december óta teljesen lezárva tartanak. A tegnap reggeli állapotról itt a Babylon13 projekt rövid videója:

A hétfő esti harcokban sokan megsérültek a gumilövedékektől és elkezdődtek a letartoztatások is.

Közben az orosz külügyminiszter, Sergej Lavrov bírálta az EU-t és az USA-t, hogy beavatkoznak az ukrán belpolitikába. Felhívta a figyelmet, hogy külföldi provokatőrök irányítják a tüntetéseket, és arra figyelmeztetett, hogy az események kikerülhetnek a kormány ellenőrzése alól. Oroszország részéről Lavrov ígéretet tett arra, hogy segítséget fog nyújtani a helyzet stabilizálásában, majd megjegyezte, hogy Ukrajna „a szomszédunk, partnerünk, barátunk és testvérünk is egyben. ... Nem szeretném az Ukrajna szétesését támogató provokációs beszélgetéseket támogatni. Mindent megtesznek azért, hogy ez ne történjen meg. Segítséget nyújtunk a helyzet stabilizálása céljából” - tette hozzá. Közben az ukrán kormánygép gyors, rövid és nem hivatalos látogatást tett Oroszországban.

 

ukran_gep.jpg

 

Eközben Kijevben január 21-én, azaz tegnap napközben leginkább azzal telt az idő, hogy az ellenzék leüljön-e a kormánnyal tárgyalni a kialakult feszültségről vagy sem, este aztán megint egyre feszültebb lett a világ a Kijevben. 

A háztetőkön megjelentek a mesterlövészek is.

 

mesterlovesz.jpg

 

Aztán hajnalban elindult a Berkut, az ukrán belbiztonsági szervek támadása a tüntetők ellen. Ezek egy lengyel újságíró felvételei:


És a hajnali harcokban meghalt az első tüntető is. Ő:

 

meghalt_1.jpg

 

Állítólag jó fej volt. Mindenkinek segített. Kezében a tábla: A nép szava, Isten szava.

Így búcsúztak tőle a társai:

Egy másik társa egy oszlopról zuhant le a Dinamo stadion mellett, egy harmadik meg a kórházban halt meg, néhány órája.

Ma reggel Lvov-ban a tüntetők felgyújtották és porig égették az elnökhöz hű Régiók Pártja irodáját.

Néhány perce a Berkut újabb támadást indított a tüntetők ellen, a Függetlenség terén robbanásokat hallani és mindent beborít a fekete füst. A Berkut egységeinél megjelentek a BTR páncélozott harcjárművek is. A ma kiadott rendelet értelmében, mától de facto hadiállapot van Kijevben. A felkelők főhadiszállásáról közben hazaküldték a nőket és az öregeket.

Itt lehet élőben nézni minden streamet.

 

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kvasztics Fedor
2014. január 23. 13:16
Érdekes, hogy a mostani ukrán események mennyire hasonlítanak a titokzatos, ki tudja, honnét szervezett arab tavaszra. Aminek a nyomában mindenütt csak káosz maradt, mint minden arab országban, ahová demokráciát akart vinni a nyugat.
polnemkor
2014. január 23. 13:14
Kövérnek egy mondata juttatta eszembe: az agyelszívás is alapvető érdeke a gazdag európai országoknak. Nyolc-tízszeres bért fizetve csábítják ki a képzett munkaerőt, míg a perifériákat továbbra is keményen belekényszerítik a bérek alacsonyan tartásába. Így jutnak ingyen, a képzési költségeket a szegény országokkal megfizettetve, jól képzett munkaerőhöz és így maradnak orvosok, mérnökök stb. nélkül a periféria csóró országai.
orangeután
2014. január 23. 12:31
Orbán járt Ukrajnában a közelmúltban?
Hunvagy György?
2014. január 23. 09:52
Hazug Novák! Ezt a videót miért nem tetted bele a sápítozó, csúsztatásokkal teli hazug írásodba? Talán nem illene bele a hazug képbe, amit sugalmazni akarsz? Te nem újságíró vagy, hanem egy SZAR! http://www.youtube.com/watch?v=cuO53xeZkm8
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!