Körülzárták tüntetők a kormány épületét Kijevben

2013. december 02. 09:27

Párezer tüntető állta el hétfő reggel a kijevi elnöki palota bejáratait. A Kyivpost szerint a tüntetők éjjel elbarikádozták magukat a Függetlenség téren, majd felszólították az embereket, hogy reggel hat órától zárják körül a kormányzati szervek épületeit.

2013. december 02. 09:27

Körülzárta az ukrán elnöki palotát hétfő reggel Kijevben néhány ezer, az ország európai uniós társulását támogató tüntető, elállva az épület összes bejáratát. Az épületben lévő hivatalnokoknak azt tanácsolják, hogy „menjenek haza”, előző nap ugyanis az ellenzék általános sztrájkot hirdetett.

Az ellenzéki vezetők még éjjel szólították fel a tüntetőket, hogy reggel hattól zárják körül a kormányzati szervek épületeit – írja a Kyivpost. A demonstrálók a kormány távozását követelik, azt mondják, addig maradnak, amíg ez a követelésük nem teljesül. Éjszaka nagyjából 5000 ember volt az utcán. Azért tiltakoznak, mert a korábbi várakozásokkal ellentétben Ukrajna a múlt héten nem írta alá a társulási megállapodást az Európai Unióval.

Az Unian hírügynökség híradása szerint a tüntetők az Ukrán Miniszteri Kabinet épületét is körülállták, valamint megakadályozták, hogy a miniszterelnök bejusson az épületbe.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brainman
2013. december 02. 14:23
A megoldás pofonegyszerű! Helyet kell cserélni Ukrajnával, azok úgyis az EU-ba vágynak, mi kifelé onnan, közelebb is kerülnénk a (mostanában megint kedvelt) Nagytestvérhez, meg Kínához is! Ők meg hipp-hopp benne lennének az EU-ban! Kapnák szépen azt a pár milliárd Eurós támogatást, amiből építkezhetnének, csinosíthatnák az országot, mi meg ugyan elesnénk ettől, de cserébe biztosan kapnánk olcsó rubel meg jüan hiteleket... ;o)
Senye Péter
2013. december 02. 11:22
Lattolgathatjuk a végkimenetet. Pesszimista forgatókönyv is kettő van: a. Oroszország maga alá gyűri Ukrajnát b. Kelet-Ukrajna csatlakozik Oroszországhoz.
micream
2013. december 02. 10:49
Nem tetszik nekik, hogy putyin fujja a keleti szelet? Peldat vehetnenek az ukranok a magyarokrol, mi onkent es dalolva megyunk azsiaba!
packó_
2013. december 02. 09:38
Mi lesz, ha ismét Timosenko oligarchia váltja a Janukovics félét? Elég reménytelen helyzet. Polgárháború? Elég baj lenne, itt van a szomszédban. Lehet, hogy tudomásul kellene venni az USA-nak, meg Európának, hogy Nyugat-Európa határai a nyugati kereszténység-ortodoxia határvonalán vannak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!