David Cameron miniszterelnök a konzervatívok kongresszusának szerdai zárónapján felszólalva a jobboldali brit sajtóban gyakran alkalmazott gúnynevén, „Vörös Ed” néven említette a munkáspárti vezetőt, és kijelentette: a baloldali ellenzék adó- és gazdaságpolitikája „káros, értelmetlen és kifacsart”. Cameron kijelentette azt is, hogy a Konzervatív Párt felfogása szerint a profit, a vagyonteremtés, az adócsökkentés és a vállalkozás „nem elitista szitokszavak”, és nem a problémát jelentik, hanem a megoldást. Ugyanis a munkahelyeket nem a kormányok teremtik, hanem az üzleti vállalkozások, amelyektől az egész ország sikeressége függ – hangsúlyozta. A brit kormányfő szerint „a lehetőségek országának” megteremtése felé vezető úton „nincsenek levágható kanyarok, gyorsan barkácsolható megoldások”, egy ilyen országot csak üzleti vállalkozásokra, oktatásra, egyéni kezdeményezésekre alapozva lehet felépíteni, türelemmel és aprólékos munkával, az egyénben megbízva és az ő kezébe adva az ehhez szükséges eszközöket.