A tévévita és a törvényhozási ciklust záró parlamenti vita együttes hatásaként megváltozott a kampány, végre kidomborodtak a konzervatív-liberális tábor és a baloldal elképzelései közötti különbségek – emelte ki szerdai kommentárjában Donata Riedel, a Handelsblatt parlamenti tudósítója. Világossá váltak az alternatívák: a Merkel és az uniópártok a takarékosságra törekvő, „óvatos modernizálás” hívei, akik nem akarnak újabb terheket rakni a lakosságra és a vállalkozásokra, az euróövezeti válság kezelésében pedig az államháztartási konszolidációra koncentrálnak. Ezzel szemben Steinbrück és pártja a legalacsonyabb fizetésű rétegek helyzetét a minimálbér bevezetésével javítaná, és növelné a gazdagok terheit, hogy nagyszabású állami oktatási és infrastrukturális fejlesztéseket indíthasson, és állami gazdaságösztönző programokat javasol az euróövezet válságba jutott országainak is.
Az uniópártokhoz csatlakozik az FDP, az SPD-hez pedig a Zöldek, és így a táborokba tömörülő pártok „klasszikus választási kampánya” bontakozott ki, vagyis kudarcba fulladt Merkel stratégiája, az úgynevezett „aszimmetrikus demobilizáció”. Ennek lényege a baloldali szavazók eltántorítása a választástól, eszköze pedig a baloldali jellegű ígéretek beemelése a jobboldal programjába, amitől elmosódnak a különbségek a pártok között, és az a benyomás alakul ki, hogy nincs igazi tétje a választásnak – írta a Handelsblatt hírmagyarázója.
Nyugtalaníthatja a konzervatívokat az is, hogy a közvélemény-kutatások és a választási eredmény között rendszerint jelentős az eltérés. A felmérésekben vezető erő általában kevesebb szavazatot kap, míg a lemaradni látszó második az előrejelzésekhez képest jobban szerepel.
A CDU/CSU 2005-ben is nagy előnnyel vezetett a felmérésekben, de végül csupán 1 százalékponttal – 35,2 : 34,2 arányban – végzett a szociáldemokraták előtt, és nagykoalícióra kényszerült velük. A választók nagyjából egyharmada pedig az utolsó héten döntötte el, hogy részt vesz a szavazáson, és hogy melyik pártra szavaz.