„Ezek a miniszterek és képviselők egyetlen egyszer sem telefonáltak, amikor (David) Mirandát letartóztatták a londoni repülőtéren három héttel ezelőtt, vagy amikor a The Guardiannek meg kellett semmisítenie bizonyos bizonyítékokat a brit kormány kérésére” – jelentette ki Reding, aki egyúttal arra is rámutatott, hogy az európai Bizottságnak nem szabad belesétálnia a „Kelet-ellenes” előítéletek csapdájába a jogállamiságról folyó vitákban.
David Miranda a The Guardian egyik újságírójának, Glenn Greenwaldnak az élettársa. Greenwald volt az, aki a baloldali brit lapban feltárta az Edward Snowden által kiszivárogtatott, az NSA által végzett titkos adatgyűjtés részleteit. Mirandát augusztusban a terrorizmus elleni brit törvényre hivatkozva több órára feltartóztatták a rendőrök a londoni Heathrow reptéren. Kihallgatták, elkobozták számítógépét, mobiltelefonját, digitális fényképezőgépét és memóriakártyáit. Mirandának fel kellett fednie az elektronikus postafiókjához és a közösségi oldalakhoz használt jelszavait is.
Később pedig arra is fény derült: a brit kormány heteken át nyomást gyakorolt a The Guardianre, hogy adja át vagy semmisítse meg azokat az adathordozókat, amelyeken a kiszivárogtatásból származó információk voltak. A megsemmisítést végül a lap főszerkesztője szerint a GCHQ brit titkosszolgálat ügynökei személyesen felügyelték. Alan Rusbridger szerint ez volt az egyik legbizarrabb pillanat a The Guardian hosszú történetében.