„Amerika szabadabbá vált Martin Luther King és társai miatt”

2013. augusztus 29. 08:34

Amerika szabadabbá és igazságosabbá vált a polgárjogi szervezetek 1963-as washingtoni menetelése nyomán, nemcsak a feketék, hanem a nők, a spanyol ajkúak és a melegek számára is ‒ jelentette ki szerdán Barack Obama elnök a legendássá vált megmozdulás 50. évfordulóján elmondott beszédében.

2013. augusztus 29. 08:34

Az elnök a televíziók által élőben közvetített beszédében arra biztatta az amerikaiakat, hogy „folytassák a menetelést” Martin Luther King tiszteletes álmának beteljesítése felé. Méltatta a polgárjogi mozgalom vezetőinek bátorságát, és kijelentette, hogy King, Medgar Evers, James Chaney, Andrew Goodman és Michael Schwerner nem halt meg hiába.

Nagy győzelmet arattak, de meggyaláznánk ezeket a hősöket, ha azt a látszatot keltenénk, hogy e nemzet műve már be van fejezve” ‒ mondta Obama. „Azért, mert tovább meneteltek, Amerika megváltozott. Azért, mert meneteltek, elfogadták a polgárjogi törvényt. Azért, mert meneteltek, aláírták a választójogi törvényt. Azért, mert meneteltek, a lehetőség és az oktatás kapui megnyíltak, ezért a lányaik és fiaik azon túl is el tudták képzelni az életüket, hogy mások ruháját mossák vagy valaki más cipőjét fényesítsék” ‒ hangzott a szónoklat.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Azért, mert meneteltek, megváltoztak a városi tanácsok, és megváltoztak az államok törvényhozásai, és megváltozott a kongresszus és, igen, végül megváltozott a Fehér Ház is” ‒ hangoztatta Obama a százezresre becsült hallgatóságának ovációja közepette.

Az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke a Washingtonban emelt Lincoln-emlékmű lépcsőjén, ugyanarról a helyről szónokolt, mint ahonnan fél évszázaddal ezelőtt King tiszteletes mondta el legendássá vált, „Van egy álmom” kezdetű beszédét. Az elnök a gazdasági igazságosság ügyét a polgárjogi küzdelem „befejezetlen ügyének” nevezte és összefogást sürgetett az olyan szociális célok elérése érdekében, mint a közgyógyellátás kiterjesztése, a közoktatás és az esélyegyenlőség.

A jubileumi megemlékezésen felszólalt Jimmy Carter és Bill Clinton volt amerikai elnök is. Carter egyebek között arról beszélt, hogy King harcolna a választási törvény azon, több államban elfogadott változata ellen, amely személyi igazolvány felmutatásához köti a szavazás jogát, valamint a magas munkanélküliség és az ellen, hogy a börtönökben aránytalanul magas a feketék aránya. Clinton szerint a tiszteletest csalódottsággal töltené el az ország politikai megosztottsága, és összefogást sürgetett.

Noha a megemlékezés a szervezők szándékai szerint pártokon felül álló volt, a washingtoni megemlékezésen a Republikánus Párt egyetlen választott képviselője sem szólalt fel. A rendezvényre meghívták a ‒ szintén republikánus ‒ két Bush exelnököt is, de ők a meggyengült egészségükre hivatkozva távol maradtak.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2013. augusztus 29. 11:16
"Amerika szabadabbá és igazságosabbá vált America..." Akkor milyen lehetett '63 előtt, ha még most is lyen szar ország
Válasz erre
1
0
freimann
2013. augusztus 29. 11:04
ja itt a cikk: http://hetek.hu/hit_es_ertekek/201202/harc_a_gyengek_ellen
Válasz erre
1
0
magnamater
2013. augusztus 29. 10:08
A magyarországi jogvédők munkásságának épp ellenkező a hatása: felbiztatják a bűnözőket,valamennyit le kéne csukni bűnpártolásért.
Válasz erre
2
0
bookmark
2013. augusztus 29. 09:59
Ma már a homokosok szabadsága átment a kisebbség diktatúrájába.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!