Liviu Dragnea a három székelyföldi megyét és a szász hagyományokkal rendelkező megyéket magába foglaló Közép-régiónak olyan lehetséges felosztását említette, amely szerint a székelyföldi Hargita és Kovászna megye Brassó megyével alkotna közös régiót, Maros megye pedig – amelynek jelentős része tartozott a történelmi Székelyföldhöz – Szeben és Fehér megyével.
„Ez egyike a változatoknak. Nem emlékszem, hogy ez egy erősen támogatott változat, vagy sem” – jelentette ki a régióátalakítással megbízott miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: „nem a régiót alkotó megyék száma számít, hanem a terület, a természeti erőforrások, a munkaerő összetettsége és változatossága”. A Liviu Dragnea által korábban bemutatott változatok mindegyikében a Székelyföldet a szász hagyományokkal rendelkező és lényegesen fejlettebb Brassó és Szeben megyével, valamint Fehér megyével sorolták egy régióba.
A Közép-régió lehetséges felosztásáról Liviu Dragnea egy nappal az előtt beszélt Nagyszebenben, hogy pénteken a székelyföldi Bálványosfürdőn Kovászna megyei önkormányzati vezetőkkel folytat párbeszédet a régióátalakításról. Mint mondta, az erdélyi magyaroknak nincs okuk tiltakozni a tervezett régióátalakítás ellen. A politikus erről csütörtöki nagyszebeni sajtótájékoztatóján beszélt a Mediafax hírügynökség beszámolója szerint.
Liviu Dragnea pénteken a székelyföldi Bálványosfürdőn fórumon vesz részt, s az erre vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: nehéz elképzelni, hogy jelenléte tiltakozást váltana ki Székelyföldön. „Más okot pedig nem látok a tiltakozásra, mert egyelőre sem én, sem más a kormányból nem tett le hivatalosan egy tervet az asztalra, hogy így fognak kinézni Románia régiói” – jelentette ki.
A miniszterelnök-helyettes hozzátette: nincsenek előítéletei komoly, nyílt vitára számít Bálványosfürdőn. „Azt szeretném, hogy egy kicsit más megközelítésből vitassuk meg a kérdéseket, mint eddig, és komolyan beszéljünk a jövőjükről (a Székelyföld jövőjéről), arról, hogy miként tudja a román állam hozzásegíteni őket (a székelyföldieket) a fenntartható fejlődéshez” – idézte a Mediafax Dragneát.