A Kommerszant emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő a múlt csütörtökön az Egyesült Államok nemzeti ünnepe alkalmából küldött üdvözlő táviratában azt is jelezte Barack Obamának, hogy számít arra, hogy a G20-as csoport szentpétervári csúcstalálkozója előtt, szeptember 3–án és 4–én Moszkvában találkoznak. A The New York Times ugyanakkor azt közölte, hogy Obama aligha utazik Moszkvába, ha Snowden még Seremetyjevón lesz.
Az orosz lapnak egy, a washingtoni külügyminisztériumhoz közeli forrás megerősítette, hogy az amerikai kormányzat ilyen feltételt támasztott és ezt a Kreml értésére adták. Washington nyitva hagyta Barack Obama részvételét a szeptemberi oroszországi csúcstalálkozón, és nem zárták ki, hogy helyette Joe Biden alelnök utazik Szentpétervárra.
Az orosz elnök szóvivője ugyanakkor azt közölte a Kommerszanttal, hogy semmit sem tud a Fehér Ház állítólagos ultimátumáról. Dmitrij Peszkov szavai szerint az elnöki látogatás előkészítési munkálatai épp ennek az ellenkezőjéről tanúskodnak. „A helyzet kristálytiszta: Oroszország nem hibás abban, hogy Snowden nem tudja elhagyni a tranzitzónát” - jelentette ki a szóvivő.