Dél-koreai elnök: Békeparkot a két Korea határára!

2013. május 08. 19:32

A feszültség csökkentése érdekében a két Korea határán létrehozandó nemzetközi békepark kialakítására tett javaslatot Pak Gun Hje dél-koreai elnök az amerikai kongresszus két házának együttes ülésén elmondott szerdai beszédében.

2013. május 08. 19:32

A demilitarizált övezetnek fel kell nőnie a nevéhez, olyan övezetté kell válnia, amely erősíti, nem pedig aláaknázza a békét” – hangoztatta Washingtonban az elnök asszony. Pak az általa szorgalmazott bizalomépítési politika részének nevezte kezdeményezését és felszólította az Egyesült Államokat, valamint a nemzetközi közösséget, hogy csatlakozzanak az „új nap ígéretének” valóra váltásához.

Pak szerint Dél kész anélkül is humanitárius segélyben részesíteni Északot, hogy azt a Koreai-félszigeten kialakult politikai helyzet alakulásától tenné függővé. Mint mondta, Szöul kész a bizalomépítésre, ha Phenjan részéről is hasonló hajlandóságot tapasztal.

A dél-koreai államfő ugyanakkor leszögezte, hogy sohasem lesz hajlandó elfogadni egy nukleáris fegyverekkel rendelkező Észak-Koreát, és hangsúlyozta, hogy minden északi provokációra határozott választ fog adni. Pak rámutatott, hogy Dél-Korea továbbra is fenntartja a katonai készültség legmagasabb fokát. Sürgette annak az „ördögi körnek” a megszakítását, amelyet követve Észak-Korea biztonsági válságokat provokál, hogy ezáltal jutalmazást zsaroljon ki a nemzetközi közösségtől. Pak Gun Hje washingtoni látogatása egybeesik az amerikai-dél-koreai védelmi szövetség megkötésének 60. évfordulójával. Az Egyesült Államok 28 ezer katonát állomásoztat a délkelet-ázsiai országban.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!