Az Európai Központi Bank (EKB) a lassú halálba vezeti Európát azzal, hogy ódzkodik nem konvencionális eszközöket bevetni a gazdaság élénkítésére – idézi a német Die Welt napilap online kiadása pénteken Soros György CNBC tévécsatornának adott interjúját. A milliárdos befektetési alapkezelő szakember elmondta, hogy „Európa olyan utat választott, amely Japánt az elmúlt 25 év alatt a lassú halálba vezette”. Ezt meg kell akadályozni – tette hozzá.
Soros György idézett kijelentésével közvetve az EKB-t illette bírálattal azért, amiért csütörtöki kamatdöntő ülésén sem nem csökkentette irányadó kamatát, sem nem jelentett be semmiféle nem konvencionális intézkedést az euróövezeti gazdaság élénkítésére. Japán ezzel szemben tanult saját hibájából – mutatott rá – és drasztikusan irányt változtatott: „Amit viszont a japánok most tettek, az valóságos szenzáció” – mondta Soros György, hangsúlyozva, hogy meglehetősen „tűzveszélyes” lépésről van szó.